Nem várt kihívója akadt a Keresztanyunak

Még nem vészes a helyzet, de ha a trend folytatódik, a TV2 Exatlon Hungary műsora nézőszámban is beérheti az RTL Klubos Keresztanyut. Nézzük a részleteket.

Érdekesség a múlt héthez képest, hogy a TV2 minimálisan módosított a Doktor Balaton kezdési időpontján, így már nem a Keresztanyuval kezdődik egy időben, hanem inkább egy kicsit korábban, amikor az RTL-en még a Fókusz megy. Úgy tűnik, hogy a TV2 belátta, hogy Keresztanyu simán lenyomja Doktor Balatont, ezért előre kezdett menekülni: ezzel a kis módosítással elérték, hogy az Exatlon előbb kezdődjön, és most már inkább ez a műsor versenyzik a Keresztanyuval, és nem Doktor Balaton. A TV2 sportos műsora már az előző hetekben is jó eredményeket produkált, valószínűleg ezért lépték meg ezt a logikusnak tűnő döntést. Míg az első héten az Extalon Hungary általában 20.25 körül kezdődött, a múlt héten már egy negyed órával előbb indították. A kereskedelmi célcsoportban olyan jó döntésnek bizonyult, hogy csütörtökön a Keresztanyu első fele még 15,6 százalékos közönségarányával épp, hogy verte az akkor befejeződő Doktor Balatont (15,4 százalékos közönségarány), az Exatlon Hungary már egy combos 15,9 százalékos közönségaránnyal nyitott, és ebben az idősávban a Keresztanyu már csak 15,7 százalékon állt, és valami nagyon izgi történhetett az Exatlonban, mert a végére már egészen 17 százalékig tornázta magát, a Keresztanyu pedig 12,8 százalékkal „elfogyott”.

Az RTL Klubon a Keresztanyut aztán egy kórházas sorozat, a New Amsterdam követi, ami hétfőtől csütörtökig jelentkezik a csatornán, a nézettsége viszont annyira alacsony, hogy labdába sem tud rúgni az Exatlon mellett, csütörtökön a kereskedelmi célcsoportban 5,1 százalékos közönségarányt produkált, ami elég kiábrándító lehet az RTL Klub számára.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 

A legnézettebb műsorok versenyében azonban még mindig tartja magát az RTL Klub sorozata: a kereskedelmi célcsoportban (18 és 49 év közöttiek) a múlt hét nézettségi listáján az első négy helyet a Keresztanyu egy-egy epizódja szerezte meg, a legnézettebb rész 278 381 nézőt vonzott, ami 17,4 százalékos közönségarányt jelentett a csatornának. Viszont az ötödik, nevezetesen a csütörtöki epizód a kilencedik helyen végzett 239 449 nézővel és 15,2 százalékos közönságaránnyal. A TV2 csütörtöki Exatlonja ugyanakkor 16,2 százalékos átlagos közönségarányt produkált – igaz, ez a műsor jóval hosszabb, mint egy Keresztanyu epizód, és az is előfordul, hogy a Keresztanyu második felének közönségaránya már valamivel kevesebb, mint az Exatloné. A nézőszámok tekintetében azonban meg kell jegyezni azt is, hogy ezeket a magas számokat úgy éri el a Keresztanyu, hogy egy-egy epizódjának műsorideje jóval rövidebb, mint az Extalon Hungaryé. A Keresztanyunak egy óra húsz perc alatt sikerül jóval több nézőt összeszedni, mint az Extalonnak három óra alatt.

Forrás: TV2

 

A teljes lakosság körében továbbra is a híréhség jellemző: az első tizenkét legnézettebb műsor valamilyen hírműsor volt múlt héten. Az első két helyen egy-egy RTL Klub Híradó végzett, majd három Tények foglalja el a listát, aztán szépen felváltva szerepelnek a TV2 és az RTL Klub hírei. Ebben a célcsoportban egyébként a legmagasabb közönségarányt a második helyen végzett, keddi RTL-es Híradó érte el, nevezetesen 22,2 százalékot, vagyis az éppen tévét nézők majdnem negyede ezt a műsort nézte, ez pedig 845 329 nézőt eredményezett.

Közönségarány szempontjából is lehet oka aggodalomra az RTL Klubnak, hiszen múlt héten a kereskedelmi célcsoportban, főműsoridőben a szombatot kivéve a TV2 nyerte a hetet: a TV2 átlagosan 13,1 százalékos közönségarányt ért el, míg az RTL Klub csupán 11,5 százalékot. Ez pedig egyértelműen a maratoni hosszúságú Exatlonnak köszönhető, ami három órán keresztül szórakoztatja a nagyérdeműt, vagyis a TV2 főműsorideje ezzel az egy műsorral telik. 2021-ben a megnyert esték számában is a TV2 vezet, méghozzá tetemesen: a TV2-nek 12,71 százalékos aránya van, míg az RTL Klubnak csak 5,29 százalék. Már csak az a kérdés, hogy az RTL Klub milyen stratégiát talál ki ennek a tendenciának a megfékezésére. Reménykedjünk benne, hogy ennek a harcnak, mi, nézők leszünk a legnagyobb nyertesei.

 

Nielsen Közönségmérés