Nemcsak én, a stáb is szerelembe esett

A legendás dramaturg, Takács Vera nevéhez fűződik többek közt a Kölyökidő, A világ legrosszabb gyereke és minden idők egyik legjobb meséje, a Süsü. Ez utóbbiról beszélgettünk.

Talán kevesen tudják, hogy a Süsü eredetileg  Miroslav Nastosijevic meséjéből készült rádiójáték volt. Hogyan lett belőle bábfilm? Miben különbözött az eredeti Süsü a sorozattól?

A rádiójáték a hangulatot és az ötletet adta. Azt, hogy van egy böhöm sárkány, aki annyira, de annyira szerencsétlen. A rádiójátékban is Bodrogi volt a hang, ez volt a legbiztosabb pont, hogy az ő hangján szólal majd meg a mi Süsünk is. Tehát volt egy alaphelyzet, egy, a sorból kilógó sárkánnyal. A rádiójátékban ez a sárkány idomult az elvárásokhoz, és a végén kiskutyaként szolgált a királyi palotában. Abban biztos voltam, hogy erről szó sem lehet, a királylány iránti nagy szerelem marad, az ügyetlen udvarlás is. De a többit, az álbajvívást, a királyfival kötött szövetséget már mi találtuk  ki.

Mi is a lényeg? Van egy sárkány, aki más, mint amit megszoktunk. Sárkány, de jószívű. Hogy reagálnak erre az emberek? Azt látják, hogy sárkány és elszaladnak, nincs merszük megismerkedni vele, érthető, hiszen lángot fúj, meg rálép a szekérre és az ripityára törik. Csak a királyfi elég bátor ahhoz, hogy megszólítsa és beszéljen vele, sőt mert ő a jó királyfi, hát kötelezően segítenie is kell. De hogyan? Ancsel Éva filozófus fogalmazta a kőszegi szemle zsűri elnökeként: mennyire jellemző a korunkra (hetvenes évek közepe),

hogy a királyfi meg a sárkány csak ármánnyal, csalással, simlisséggel tudnak elérni valamit.

Szerencsére az érzelmek mindent legyőznek… Ezek nem évültek el…

A klasszikus magyar mesék közül is kiemelkedik a sorozat, minden elemében zseniális. Szinte hihetetlen, hogy már épp elmúlt 40 éves. Amikor készült, tudták, hogy valami egészen rendkívüli fog ebből születni?

Hogy valami mitől lesz érvényes évtizedekig, azt hiszem, senki sem tudja.  Olyan ez, mint a sláger. A zenészek rengeteg munkával kiválasztják, melyik dal kerüljön a sláger helyre, aztán a  B oldal negyedik jön be.

Válaszolva a kérdésre:  nem, nem tudtuk, hogy mit csinálunk, csak nagyon akartuk és szerettük, nemcsak én, a stáb is szerelembe esett. A rendező, a tervező, az operatőr, a maga módján odavolt. Az iparművészetin frissen diplomázott lányok lelkesen varrtak, tömtek, formálták Süsüt. A „varró lányok“ is szerelembe estek… s azt mondják, akik ezzel foglalkoznak, hogy ezek a dolgok beépülnek és sokáig biztosítják az energiát tárgyaknak, műveknek… ki tudja? A Süsü a Kőszegi Gyermekműsorok és Gyermekfilmek Fesztiválján aratott nagy sikert, és az elnyert első díj után benevezték a Prix Jeunessse fesztiválra, amit kétévente rendeznek Münchenben. Ez a világ televízióinak szemléje, több kategóriában. Várakozásokkal mentünk, de nem nyertünk. Egy fesztiválon annyi egyéb szempont van, pl. a csehek is animációval indultak és nyerni akartak, ráadásul a magyarok előtte nyertek már nagy díjat, így a kalkuláció nyert, és a cseh animációs film, viszont a fesztivál mellett működő vásáron

Süsüt vitték, vették mint a cukrot.

Nem nyert, de mégis jól elkelt. Ezután látva a kelendőséget a tv nemzetközi kapcsolatok osztálya minden vásárra elvitte, szép propaganda anyagot készített neki, és így 27 országba el is adták, Japántól Kanadáig.

Hogyan született meg Süsü figurája? Szőke hajával, a lapátfogaival és a pici szárnyaival elég távol áll a bevett sárkányábrázolástól, és már ránézésre is hihetetlenül szeretnivaló.
Süsüvel sok gond volt, mert ugye, nemcsak mint karakter nem szabványos, mint báb is komoly fejtörést okozott – de persze az nem baj, sőt az a jó, a kihívást szeretik a művészek, nem az unalmas egyenmunkát. Helyes tervek születtek, de nem  volt elég jó, addig kellett formálni, alakítani, amíg az arányok meg nem változtak. 

A kisgyerek arányait kellett felvennie,

így lett kölyök, szerethető, dédelgethető. A kis szárnyai készültek el utoljára. Szabó Attila rendező találta ki, hogy legyen neki  kis ovis karszárnya (mint a karúszó). Fontos volt a bumbuska, a kis kitömött körülzsinórozott félgömbök a testén,  amit az iparművész lányok találtak ki. Végre Szabó Attila se mondhatta, hogy nem jó, mert közeliben csak egy frottírtörülközőt lát, mert így sajátos és helyes felületet kapott. A bumbuskák nagy áttörést és örömet okoztak, azért volt ez ilyen fontos, mert az egész történetet filmszerűen dolgoztuk fel. Sok közeli képpel, filmes kameramozgásokkal, világítással, és ehhez kellet idomulni a báboknak, a díszletnek - erről bővebben itt olvashatnak. (Érdemes! Sok-sok érdekesség olvasható a forgatásról – L.I.) Amikor készült nem tudtuk, hogy ilyen lesz, csak nagyon szerettük.

A színészek, bábosok is szerették. Annak ellenére, vagy épp azért, mert nehéz volt. De a bábosok külön emberfajta, ahogy ők ott a paraván alatt élnek és az egész lelküket, lényüket átadják a figurának, az külön csoda. Manapság már kevés hagyományos bábjáték van, olyan ahol a színész a paraván alatt dolgozik, ennek már lejárt az ideje – de akkor még éltek a bábszínház nagy alakjai, akik nagyon tudták ezt, és világszínvonalon tudták ezt a csodát, hiszen a hatvanas - hetvenes évek még a magyar bábjátszás csúcsa, a bábszínház világhírű és a tévében is bábjátékok garmada készül, s ezek zászlóshajója lett Süsü.

 

Hihetetlen, hogy csak 9 rész készült, valamiért többnek tűnik. Terveztek még további epizódokat? 

Nem akartunk többet, elfáradt a stáb, és még nem volt meg bennünk az a ma már természetes reflex, hogy ha van egy rókánk, arról minden bőrt le kell húzni. Ha valami sikeres, akkor már nem érdekes annyira a dramaturgia, meg a hibátlan varrás, a néző már eszi, mert már megszerette… Csukás egyébként akart még folytatást (neki mindig vannak ötletei, kiváló író, nem vitás), de Szabó Attila és én is úgy éreztük, hogy ebben nincs több. A műfaj is kezdett elfáradni, a bábosok is öregedtek,  a világ változott… 

Ön már nem vett részt a sorozat folytatásában. Mit gondol a Süsükéről?

Amikor elhatározták, hogy megcsinálják, Szabó Attila és Lévai Sándor a két legfontosabb alkotó már nem élt. Ez alkalmat adott arra, hogy majd mi csinálunk valami jobbat felkiáltással menjenek neki, nyilatkoztak erről, nagyképűek voltak. Kár. Ez pont az az időszak volt, amikor mindent, ami régi le kellett szólni és azt mondani, majd mi  megmutatjuk, majd mi… Foky Ottó a magyar animáció kiemelkedő alakja, csak nem ebben a műfajban.  Foky az un. kockázott bábban ( stop motion – L.I.) nagyszerű, az az ő műfaja, azzal is dolgozott mindig. Amikor nekilátott az élő színész által mozgatott ún. kesztyűs bábbal elkészíteni a nem túl erős forgatókönyveket, maga is meglepődött, mert a dolog nem működött. Ő eddig egy terepasztalon mozgatta a figurákat, ahogy neki tetszett, ahogy megálmodta, itt meg élő embereket kellett mozgatni, akik a bábot mozgatják és egy nagy létszámú stábot. Ez egy másik szakma, s nem ismerték a szabályokat. Viszont kaptak a leszólt Süsüre alapozva sok pénzt, és azt el is költötték. S mégsem jött be az a terv, hogy már megszokták a sikert, hát majd ezt is megeszik, ha jól tudom annyira nem ették meg a nézők.

A mai nosztalgiahullám jegyében el tudna képzelni egy új folytatást?

Ma már nem lehet ilyent csinálni, nemcsak mert nem lenne rá színész, hanem mert ez már nem éri meg. Sokkal gyorsabb az animáció a számítógépen, sokkal többet és könnyebben lehet megcsinálni. Persze lehet folytatás, remake, minden lehet, egy 3D animációval...  moziban... persze. Lehet más, lehet jó (jobb nem lehet, másnak kell lennie), ahogy a Kaktusz virága és a Kellékfeleség, vagy rossz példaként a kétféle Meseautó. Én biztos nem szeretnék egy remake –t, még  ha van az a pénz, mondhatja bárki… de persze gyerekfilmre nincs az a pénz, amit ideadnának, pedig lenne ötletünk sokunknak.

 

(A forgatási képeket Takács Vera engedélyével közöljük, forrás: Takács Vera weboldala.)