Nézettségi verseny: A Piramis veri a Barátok köztet is

Hol van már az idő, amikor a Barátok közt nem talált méltó kihívóra, és napról napra, hónapról hónapra, sőt évről évre nyerte meg az RTL Klubnak a nézettségi versenyt?!

Nos, az az idő elmúlt, majdhogynem nyomtalanul. A TV2 Stohl Andrással és A Piramis című vetélkedővel valamit nagyon eltalált, ugyanis sorra nyerte meg a nézettségi versenyt a műsor saját sávjában. A hét órakor, vagyis már a főműsoridőben kezdődő Piramis a TV2-n eredetileg a Fókusszal, majd az utána következő Éjjel-nappal Budapesttel volt egy sávban, azonban az előző heti eredmények már az RTL Klubot is elbizonytalanították, hiszen a TV2 vetélkedője győzedelmeskedett saját idősávjában, ezzel pedig megágyazott az utána következő műsoroknak is.


Az RTL Klub lépett egy nagyot, és – bár az év elején már egyszer módosították a műsorstruktúrát – január 6-án újra változtattak, és zászlóshajójukat, a Barátok köztet állították hadrendbe, hogy győzedelmeskedjen A Piramis ellenében. A csatorna a nézői igényekkel is magyarázta a műsorstruktúra változtatását: a Barátok közt törzsközönsége már régóta nehezményezte, hogy kedvenc sorozatuk igencsak késő estére tolódott, főleg amikor még a Celeb vagyok, ments ki innen című realitynek is kellett a hely, illetve idő. Ekkor megesett, hogy akár este 10 óra is elmúlt, amikor elkezdődött a szappanopera.


Múlt héten már az új rend szerint sugározták a műsorokat: a TV2 Piramisa az RTL Klub bulvármagazinjával, a Fókusszal és a Barátok közttel került azonos idősávba. És az eredmények: a TV2 minden hétköznap verte az RTL Klub műsorait a 19 és 20 óra közötti sávban mind a 18 és 49 év közöttiek, mind a teljes lakosság körében. Sőt, A Piramis után a TV2-n kezdődő Pénzt vagy éveket című szórakoztató műsornak is sikerült ott tartania a nézőket, vagyis az RTL Klubon azonos időben kezdődő Éjjel-nappal Budapest is alul maradt a TV2-vel szemben.


A megnyert esték száma is fejtörést okozhat az RTL Klubnak: a 18 és 49 év közöttiek körében, főműsoridőben idén eddig kilenc estét nyert a TV2, míg az RTL Klub csupán hat megnyert estét tudhat magáénak. A 18 és 49 év közöttiek körében a múlt hét két legnézettebb műsora az RTL Klub vasárnapi és szombati Híradója lett 322.316 és 295.513 nézőszámmal, valamint 21,6 illetve 21,4 százalékos közönségaránnyal. A harmadik helyen végzett a TV2 hétfői Pénzt vagy éveket című műsora 290.937 nézővel és 17,8 százalékos közönségaránnyal, negyedik helyen szintén egy TV2-es műsor, A Piramis pénteki adása áll 287139 nézővel és 19,9 százalékos közönségaránnyal. A vasárnap esti filmversenyt az RTL Klub nyerte A varázslótanonccal, ellene a TV2 Az 50 első randit indította.


Az RTL Klub továbbra is jól áll viszont a hírműsorok szempontjából: bár a nézők általában a TV2-n töltik a délutánt, azonban hat órakor, amikor az RTL Klubon a Híradó, a TV2-n a Tények kezdődik, a nézők többsége átkapcsol az RTL Klubra. A csatorna hírműsora általában több mint húsz százalékos közönségarányt ér el a 18 és 49 év közöttiek körében, ezzel szemben a Tények csupán 13 százalék körüli közönségarányokat produkál.


A teljes lakosság körében a múlt hét legnézettebb műsora a vasárnapi RTL Híradó volt 1.047.755 nézővel és 24 százalékos közönségaránnyal, a második helyen a keddi Piramis szerepel 942.175 nézővel és 21,9 százalékos közönségaránnyal. A harmadiktól a hatodik helyig az RTL Klub Híradói népesítik be a listát, hetedik lett a csütörtöki TV2-s Piramis.


Kíváncsian várjuk, hogy az RTL Klub mit lép a következőkben, mert valamit muszáj lesz, ha meg akarja tartani 2017-es eredményeit, amikor még a megnyert esték száma a következőképpen alakult: RTL Klub: 327 – TV2: 28.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu