Nyomozás folyik Ross hasonmása ellen a Jóbarátokból

Egy David Schwimmer-hasonmás követett el lopást az angliai Blackpoolban.

A blackpooli rendőrség felhívását követően szinte felrobbant az internet, hiszen a hatóság által közzétett képen egy olyan férfit láthatunk sörvásárlás közben, aki a megszólalásig hasonlít a Jóbarátok hősére, illetve az őt megformáló David Schwimmerre. Az ipari kamera által készített felvétel alatti bejegyzésből kiderül, hogy az illető még szeptember 20-án tulajdonított el egy pénztárcát és egy mobiltelefont valakitől egy blackpooli étteremből, ezért szeretnék megtalálni.

Miközben a fél világ a vicces hasonlóságon poénkodik (sokan felvetették például – utalva az egyik Jóbarátok-epizódra –, hogy a fotón valójában nem Ross, hanem Russ szerepel, aki így akarja befeketíteni Rosst, hogy visszaszerezze Rachelt), a rendőrség tényleg utánajárt, hol járt az adott időben David Schwimmer, aki szerencsére hamar tisztázódott a gyanú alól, mivel New Yorkban tartózkodott.

Közben persze a sztár is értesült az incidensről, és benne volt a mókában: hatalmas poénnal bizonyította ugyanis, hogy nem ő volt a tettes.

„Tiszt urak, esküszöm, hogy nem én voltam.

Ahogy láthatják, éppen New Yorkban voltam. A keményen dolgozó blackpooli rendőröknek viszont sok szerencsét kívánok a nyomozáshoz!” – olvasható Schwimmer Twitter-bejegyzése, ami felett egy rövid videóban azt láthatjuk, ahogy hasonmásához hasonlóan egy tálca dobozos sört cipelve néz bele a kamerába egy boltban.


(via Independent)