Óriási mínusszal indított a Doktor Balaton

Múlt héten - négy hónap szünet után - folytatódott a TV2 sorozata, a Doktor Balaton, de az eredményeket nézve nem igazán hiányzott a nézőknek.

Decemberben, a két ünnep között kezdték vetíteni a TV2 egyik zászlóshajójának szánt sorozatot, a Doktor Balatont, majd az ünnepek után, állandó hétköznapi programmá állt be a sorozat. A januári nézettségi adatok igazán jól festettek, a teljes lakosság körében volt olyan nap, amikor a 700 000 nézőt is elérte a sorozat, a közönségarány ekkor 14,9 százalék volt. A kereskedelmi célcsoportban (18 és 49 év közöttiek) átlagosan 192 302 néző követett egy-egy epizódot 12,2 százalékos közönségaránnyal.

Minden nagyon jól indult, aztán lassan csökkenni kezdett a nézettség. A sorozatot február 26-án szakították meg, ekkor a kereskedelmi célcsoportban átlagosan 174 365-en nézték az epizódokat 12,2 százalékos közönségarány mellett, a teljes lakosság körében pedig átlagosan 584 435 néző követte az adásokat. Ez volt a sorozat utolsó hete, amit már jó előre beharangoztak, ezért az adatok egy kicsit torzítanak, hiszen többen voltak kíváncsiak a „befejező hétre”, mint amennyien általában nézték februárban. Az utolsó előtti héten a teljes lakosság körében átlagosan 566 011-en nézték a sorozatot, míg a kereskedelmi célcsoportban 166 110-en.

A múlt héten visszatért Doktor Balatont átlagosan 88 610-en követték az epizódokat a kereskedelmi célcsoportban, a közönségarány 9,4 százalék volt, a teljes lakosság körében pedig 388 955-en, a közönségarány pedig 11,8 százalék.

Forrás: TV2 Sajtószoba

 

Számottevő különbség van az eredmények között:

a kereskedelmi célcsoportban 85 ezer néző „veszett el”, míg a teljes lakosság körében 195 480-nal kevesebben néztek egy-egy epizódot múlt héten, mint a februári, utolsó héten.

És itt jön a duplacsavar: a teljes lakosság körében még így is többen nézték a sorozat új epzódjait, mint a vele egy időben az RTL Klubon futó Mestercukrászt, ami ebben a célcsoportban nem lett osztatlan siker.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a nyár a tévézésben is uborkaszezonnak számít, míg a téli időszak kiemelkedik nézettségi szempontból. Vagyis a februári nézettség összehasonlítása a júliusival nem teljesen igazságos, de hát azzal főzünk, amink van.

És ha már a Mestercukrásznál tartunk, azt is megnéztük, hogy az első hét után nőtt vagy csökkent a lelkesedés a műsor iránt: a teljes lakosság körében 3 700 nézőt vesztett átlagosan egy adás: 406 047-en nézték 11,82 százalékos közönségaránnyal. A kereskedelmi célcsoportban az első héten átlagosan 155 205-en követték figyelemmel, míg a második héten, 149 064-en, vagyis hatezren választottak más műsort.

A kereskedelmi célcsoportban a hét legnézettebb három műsor a három múlt heti Eb-meccs volt, az első helyen természetesen a vasárnapi döntő végzett 443 533 nézővel és 35,4 százalékos közönségaránnyal. A teljes lakosság körében is a meccsek foglalják el az első három helyet, az első helyen a döntő áll 1 081 070 nézővel és 32,9 százalékos közönségaránnyal.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 

És ahogy már egy pár hete megszokhattuk, innen el is válik a két célcsoport nézettségi eredménye: míg a kereskedelmi célcsoportban a Mestercukrász részei kerültek a lista első tíz helyezettje közé, addig a teljes lakosság körében az RTL Klub Híradója és a TV2 Tények című hírműsora váltogatja egymást a lista első felében.

Ebben a célcsoportban a Mestercukrász olyannyira nem rúg labdába, hogy még a délutáni idősávban, jóval a főműsoridő előtt a TV2-n vetített szappanopera, A bosszú csapdájában is megelőzi a gasztroműsort.

A hét legnagyobb tévéeseménye a Barátok közt utolsó epizódja lesz július 17-én, szombaton, ami 23 év után tesz pontot a maratoni történet végére, mi pedig természetesen megnézzük majd, hogy hány néző kíváncsi a leghosszabb magyar tévésorozat fináléjára.