Poénból született karakterből lett az egyik legjobb képregényfilm

Guillermo del Toro kétségtelenül napjaink egyik legnagyobb fantáziájú filmrendezője, sajnos ezért is hiúsul meg egy csomó filmterve. Képzelete mellett a szíve is óriási, és ez bizony még szerethetőbbé teszi Hellboy történetét.

Jövőre lesz 25 éves Hellboy, az okkult nácik, túlvilági szörnyetegek és ősi démonistenek ellen harcoló pokolbéli vörös ördög. Mike Mignola egy képregényes rendezvényen, puszta szórakozásból készített rajzából alkotta meg, és a későbbiekben egy egész mitológiát alkotott a kőkezű figura köré, számtalan izgalmas mellékszereplővel, és a Hellboy-képregényekből idővel egy csomó spinoff-sorozat ágazott ki. Mignola kiváló érzékkel vegyítette a 30-40-es évek ponyváinak hangulatát a lovecrafti horrorral, a világ mítosz- és népmesekincsét a legvadabb náci konteókkal, és mindezt olyan stílusban rajzolva, amit azóta is minden harmadik képregényrajzoló koppint.

Guillermo del Toro a Penge 2. után állt neki a filmnek, a címszereplő Ron Perlman lett, aki már sok filmjében felbukkant, emellett Mignola is őt képzelte el Hellboy szerepében. Arról nem is beszélve, hogy Perlman fura feje egy az egyben olyan, mint a képregényfiguráé.

A forgatókönyvön gyúrni kellett, mert del Toro akkoriban azért még új volt Hollywoodban, és eléggé megkötötték a kezét, de már eredetileg is sok tekintetben eltért az alapanyagtól. Az ilyenkor szokásos sűrítés és sztoriszálak összevonása mellett néhány dolgot alapjaiban megváltoztatott. Míg a képregényben Hellboy világhírű paranormális nyomozó, a filmben még a létezését is tagadják, és macska- és csokiimádata is a rendezőtől ered, csakúgy, mint a pirokinetikus Liz iránti szerelme. Így a Hellboy nem pusztán egy sokadik képregényfeldolgozás, hanem jellegzetes del Toro-film, amelyeknek vissza-visszatérő motívuma a szereplők kirekesztettsége.

Forrás: Mike Mignola/Dark Horse Comics

 

A történet elején a második világháború végén járunk, és a hírhedt orosz mágus, Raszputyin egy csomó nácival az emberiségre akarja szabadítani a világűr szívébe zárt rettenetes istenséget, ám a szövetségesek közbelépnek, és egy vörös kis ördögfióka zuttyan át hozzánk. Egy amerikai professzor örökbe fogadja, és Hellboy a Paranormális Védelmi- és Kutató Hivatal első számú ügynöke lesz. Persze Raszputyin nem adja fel, kis náci csapatával (az egyikük felhúzhatós) ismét nekiáll, hogy megidézze az ősi gonoszt.

A folytatás szakított a nácikkal, helyettük a folklór és a mesék világából merített. A trilógiát lezáró részről évek óta pletykálnak, del Toro és Perlman sokáig foggal-körömmel küzdöttek, hogy leforgathassák. Mivel a két Hellboy nem tucatfilm, így nem hozott dollárszázmilliókat, és a harmadik rész nagyon drága lenne, hiszen a címszereplő abban szembesülne végzetével, ami nagyjából azt jelenti, hogy ő fogja elhozni az apokalipszist. Sokáig szomorú csend honolt a folytatás körül, az alkotók feladták a küzdelmet, de nemrégiben ismét felcsillant a remény, hátha valahogy mégis csak össze tudják hozni. Bár sikerülne. Fájóan csonka maradna minden idők egyik legjobb képregényfeldolgozása.