Pumped Gabó csak a Star Warsból ismeri Anger Zsoltot, Obi-Wan hangját

Cicciolinával és Luxusfeleség Babett-tel, Balázsék nélkül startolt el a Celeb vagyok, ments ki innen!

Három év szünet után az RTL Klub úgy döntött, feltámasztja a Celeb vagyok, ments ki innen! című, teszkógazdaságos túlélő show-ját, amiben egy tucatnyi magyar hírességnek kell a dél-afrikai dzsungelben tábortűznél aludnia, aztán szívatós feladatokat végrehajtania. Kérdés persze, hogy kit fog ez érdekelni Sebestény Balázs és Vadon János epés kommentárjai nélkül?

A két celebrádiósnak ugyanis az Andy Vajna-féle Rádió 1 vezetősége nem engedte meg, hogy az RTL-nél haknizzanak, így az új évad műsorvezetői a Barátok Köztből ismerős Kiss Ramóna, és az X-faktor egyik zsűrije, Puskás Peti lettek. Puskás egyébként pár évvel ezelőtt szereplőként már felbukkant a Celeb vagyokban, ekkor derült ki róla többek között az is, hogy egy időben kupakolt Aleska Diamonddal.

Na de kik fognak együtt aludni heteken keresztül a vadonban sok moszkitóval, békával, kígyóval és a többi zümmögő-kuruttyoló állattal? Ők:

  • Anger Zsolt: az Aranyélet, a Martfűi rém, a Budapest Noir és persze sok más szuper magyar film és tévésorozat sztárja, Ewan McGregor örökös magyar hangja – akiről igazából senki sem tudja, mi a fenét keres ebben a műsorban.
  • Cicciolina: a '80-as és a '90-es évek hírhedt magyar pornószínésznője és olasz politikusa, akiről pár éve derült ki, hogy a '60-as években a magyar állambiztonság megbízásából csábított el Budapestre érkező diplomatákat, hogy aztán jelentést írjon róluk.
  • Köllő Babett: a Feleségek luxuskivitelben sztárja, akinek egyetlen életcélja, hogy minden tévéműsor és újságcikk róla szóljon – bármi áron.
  • Pumped Gabo: a Balaton Sound piszkafalábú hőse, a Pumpedék című suttyó reality főszereplője.
  • Herczeg Zoltán: celebdizájner, újabban beszélgetős közéleti műsorok megmondóembere.
  • Pintér Tibor: a Szomszédok Delfin nevű motoros rendőre, aki mára életnagyságú He-Man akciófigurává gyúrta ki magát. Saját lovasszínháza is van.
  • Halász Klaudia: modell, de a Survivorből is ismerős lehet a reality-rajongóknak.
  • Tóth Andi: az X-Faktor ötödik szériájának győztese, a Válótársak című magyar sorozat sztárja.
  • Kabát Péter: a Kispesttől a Vasason át az Újpestig több hazai csapatban is megforduló, sokszoros válogatott focista, akit egy ideje tévés talkshow-kba is előszeretettel hívnak megmondóembernek.
  • Koholák Szandra: egzotikus külsejű modell és wannabe színésznő, akit láthattunk a Viasat A címlaplány című realityjében, és az Éjjel-Nappal Budapestben is.
  • Lukács Miki: Peller Anna férje, az RTL Klub reggeli műsorának vezetője.
  • Wossala Rozina: a Konyhafőnök sztárszakácsa, aki nemrég azzal haragította magára a Bud Spencer-rajongókat, hogy Bochkor Gábor ATV-s műsorában másodvonalbeli vígjátékszínésznek nevezte gyerekkorunk kedvenc pofonosztóját, Carlo Pedersolit.

Azt ugyan nem tudom, hogy az RTL stábja mennyire írta meg előre a szereplők szövegeit, és mennyi volt a spontán hülyeség a celebek részéről, de az nagyon tetszett, hogy ketten is (Pumped meg valamelyik csaj) azt hitték: Afrika helyett Amerikában tette le őket a repülőgép! Az a pillanat pedig tényleg őszintének tűnt, amikor Pumped Gabo rádöbbent, hogy Anger Zsolt volt a fiatal Obi Wan-Kenobi szinkronhangja a Star Wars-filmekben (hiszen ugye a színházból vagy az Aranyéletből nemigen ismerheti korunk legfelkapottabb magyar férfi színészét)!

Az már most látszik, hogy erre a különös Anger-Pumped-barátságra külön rá fognak menni a készítők, mivel a két celeb szakmailag ennél messzebb nem is lehetnének egymástól, az őserdőben viszont igen hamar megtalálták a közös hangot.

– A Babett az jó, de korban inkább hozzád passzolna.
– Nem szereted az érett csajokat?

Az első komolyabb feladat egy elég unalmas vízesésmászás volt, drótkötélen lecsúszással. Azon viszont marha jót röhögtem, hogy a félpucérra vetkőzött, kipattintott izmú, hosszú hajú Pintér Tibor pont úgy mászkált a dzsungelben, mint valami önjelölt Tarzan. Ha valaha is készülni fog Magyarországon VICO-filmeket idéző, szandálos-barbáros fantasy, abba mindenképpen őt kell leigazolni csatabárdot lengető, ágyékkötős főhősnek!

Az viszont sajnos most még nem nagyon jött elő, mennyire megviseli a dzsungel a Feleségek luxuskivitelben Babettjét, aki ugye anno ilyeneket nyögött be a rongyrázó luxyfeleségek műsorában:

Egyáltalán nem szeretem a természetet. Sétálni is csak akkor szoktam, ha két oldalt üzletek vannak.

Azon viszont hatalmasat röhögtem, hogy elfelejtett a párducmintás koktélruha mellé más ruhát bepakolni, és szétfagyott már rögtön érkezéskor, a reptéren. Nagy kár, hogy nem ő kapta a vécépucoló szerepét, bár saját bevallása szerint be fog segíteni a posztra kijelölt Herzceg Zolinak. Érdekes viszont, hogy a nagyhangúnak megismert Cicciolina meg sem szólalt az első részben, de Lukács Mikiből és Tóth Andiból sem sokat láttuk, olyan volt, mintha ott se lettek volna.

A felemásan sikerült celebcasting mellett ráadásul Balázs és Vadon Jani szurkálódós poénjai is fájóan hiányozni fognak az összefoglalókból – nem különösebben kedvelem a sokszor igen tahó párosukat, de még takaréklángon is viccesebbek, mint egy felpörgetett Puskás Peti. Szóval ilyen harmatos kezdés után már az is valóságos csoda lesz, ha valaki rendszeresen nézni fogja a feltámasztott Celeb vagyok, ments ki innent.