Schwarzenegger és az okos akciófilm - Végképp eltörölni

Az 50 felé járó Schwarzenegger itt már nem erőltette a bicepszfeszítést és a mellizom ugráltatást, igyekezett okosabb, fordulatosabb filmeket készíteni, amire jó példa a Végképp eltörölni, bár a fegyvereket nem hagyta otthon.

Arnold Schwarzenegger 1996-ra már túl volt a legnagyobb akciófilmjein, sőt, azon is, hogy Az utolsó akcióhősben (1993) nagyon szórakoztató módon idézőjelbe is tette mindazt, amit addig csinált. Ekkor már majdnem ötvenéves volt, nem építhette minden filmjét csakis a bicepszeire, így jópár vígjátékot tudott már a háta mögött, és kezdett más műfajokat is felfedezni. Mint például a kémfilmet, mert, bár a Végképp eltörölni nagyjából minden ötödik percében kapunk egy lövöldözést vagy robbantást, ez alapvetően egy titkosszolgálati mozi, és annak nem is olyan rossz.

John Kruger (Schwarzenegger), a Takarító tanúvédelemre szakosodott titkosügynök. Akkor jön el az ő ideje, amikor másoké lejár: megszervezi a veszélyeztetett tanúk új életét, és szinte a szó szoros értelmében eltörli a régit. Nála jobban senki sem tud megszervezni egy véletlen balesetet vagy egy katasztrófát, ami látszólag az illető életébe kerül, ám egy napon ő is veszélybe kerül. Lee Cullen (Vanessa L. Williams) Amerika egyik legnagyobb fegyvergyárának munkatársa olyan titkos fegyverkísérletek tanúja lesz, amelyek, ha sikerrel járnak, egy csapásra felborítják a világ törékeny egyensúlyát. A nő egy összeesküvés nyomaira bukkan, és a szálak a kormány legfelsőbb köreibe vezetnek. Ettől kezdve csak Kruger segítségével maradhat életben, akit azonban munkatársai árulással vádolnak és ellene fordulnak, így legbizalmasabb barátaiban sem bízhat. Kruger jól tudja, hogy ebben a játszmában Lee mellett csak magára számíthat.

És minden tűzijáték mellett – amit őszintén szólva Arnold rajongói némileg jogosan el is vártak a filmtől - ez egy csavaros, viszonylag okos sztori, és hősünk - hatalmas önmérsékletről téve tanúbizonyságot - egyszer sem mutatkozik benne félmeztelenül vagy ujjatlan pólóban, a híres bicepszek itt most háttérszereplők maradnak. És nem lesz az övé a hősnő sem, mert ez nem olyan romantikus izé – bár kétségtelenül szép pár lettek volna, és illett volna egymáshoz a titulusuk is, lévén, hogy az ex-szépségkirálynő Williams a Miss Amerika, Arnold pedig a Mr. Olimpia cím birtokosa. A titokzatos fegyverek pedig elég hülyén néznek ki, mégis írtak külön rájuk egy videójátékot.