Sosem találnád ki, mi inspirálta a Trónok harca szerzőjét a legerőszakosabb jelenetek megírásakor

Szomorú gyerekkori események állnak a véres részletek mögött.

George R.R. Martint nemrégiben „a társadalomhoz és a mögötte álló világhoz való hozzájárulásáért” beválasztották a New Jersey Hall of Fame tagjai közé, olyan neves elődök társaságába, mint Albert Einstein, Meryl Streep, F. Scott Fitzgerald, Jack Nicholson, Philip Roth, Whitney Houston vagy Gloria Gaynor.

A ceremónián Martin a köszönőbeszéd után beszélgetett is az egybegyűltekkel, és ennek során érdekes dologra derült fény. Amikor az került szóba, miért van olyan extrém sok haláleset a Trónok harca című sorozatban, illetve az alapjául szolgáló könyvekben, amiket a szerző írt, az író azt válaszolta, hogy ő így dolgozza fel a gyerekkorában átélt veszteségeket.

Forrás: Rich Polk / Getty Images for IMDb

 

A sztáríró egészen konkrétan nem a rokonok és ismerősök, hanem a teknősei halálára célzott. Gyerekként ugyanis több teknőse is volt, és a szegény állatok korai halála vezette a gyermek Martint arra, hogy elkezdjen fantáziálni a halálról.

„Szerintem az a teknőceledel, amit akkoriban lehetett kapni, nem lehetett túl tápláló, mindenesetre a teknőseim mindig elpusztultak, és ez összetörte a szívemet, szóval elő kellett jönnöm valami magyarázattal, hogy miért halnak meg folyton” – magyarázta a szerző.

„Arra jutottam, hogy biztos egymást gyilkolják meg. Mindannyian egy kastélyban élnek, valójában lovagok, királyok és hercegek, és a teknőstrónért csatáznak,

szóval meg kell, hogy öljék egymást” – zárta George R.R. Martin a történetet, ami sok mindent megmagyaráz.


(via NME)