Szenzációszámba menő interjút adott Meghan Markle és Harry herceg Oprah Winfrey-nek

A videó sajnos Magyarországon nem elérhető, de a The Hollywood Reporter összefoglalója alapján kigyűjtöttük belőle a legizgalmasabb és legbotrányosabb állításokat.

Az Egyesült Államokban március 7-én adásba került, Nagy-Brianniába pedig hétfőn este érkező Oprah with Meghan and Harry: A CBS Primetime Special című különkiadás két óra hosszú, és ez az első közös interjú, amit az egykori királyi pár azóta adott, hogy tavaly márciusban először pár hétre Kanadába költöztek, majd végleg letelepedtek a kaliforniai Montecitóban. Ahogy azt Winfrey-től megszokhattuk, a 2020 elején királyi kötelezettségeiktől visszavonuló, idén februárban pedig minden címükről végérvényesen lemondó pár tagjaival készült beszélgetés bővelkedett a drámai bejelentésekben és az érzelmes pillanatokban.


A baba bőrszíne és öngyilkos gondolatok

Meghan Markle – akit a Buckingham-palotában egyáltalán nem kedveltek, és nagyon rossz volt a sajtója is Nagy-Britanniában – elárulta, hogy amikor kiderült, hogy első közös gyermekét várja Harry herceggel, a királyi udvarban, még azelőtt, hogy tudták volna, milyen nemű lesz a baba, az volt a legfontosabb téma, hogy vajon milyen lesz a színe, mennyire lesz sötét, és mindez mit fog majd sugallni (Markle édesanyja ugyanis afroamerikai). Az egykori hercegné nem fedte fel, pontosan kiktől érkeztek ezek az aggodalmak, mert nem akarja tönkretenni őket.


Azt viszont feltárta, hogy amikor ezzel a rasszizmussal, a csúnya fogadtatással és a sajtó állandó támadásaival kellett szembesülnie, az annyira összetörte, hogy öngyilkos gondolatai támadtak – és még professzionális segítséget sem kérhetett, mert ezt a „blamázst” az udvar nem engedhette meg magának. És a szerencsétlen nő a királyi család tagjairól gondoskodó klinikát megkerülve sem juthatott el valamilyen egyéb intézménybe, mivel azután, hogy Harry herceg felesége lett, le kellett adnia a jogosítványát, az útlevelét, sőt még a kulcsait is.

„Nem hívhatsz csak úgy oda egy Ubert a palotába. Nem mehetsz el csak úgy egyszerűen”

– panaszkodott Markle.

Így fogadta II. Erzsébet királynő Meghan Markle-t

Annyi azonban sejthető, hogy a rasszista és egyéb támadások nem közvetlenül II. Erzsébet felől érkeztek, mivel ő nagyon kedvesen fogadta az új családtagot. Markle első találkozása a királynővel egyébként egészen váratlanul érte, mert akkor történt, amikor ő és Harry herceg a Royal Lodge nevű rezidencián ebédeltek (ez a birtok a York család, például a Fergie-ként emlegetett Sára yorki hercegné otthona), Erzsébet pedig éppen távozóban volt a templomból, és beugrott. Az egész olyan hirtelen történt, hogy Markle-t Harry és a szerencsére szintén a helyszínen tartózkodó Fergie tanította meg sebtiben pukedlizni.

Forrás: Jeff J. Mitchell / Getty Images

 

Talán pont amiatt, hogy nem számított rá, az első találkozás Erzsébettel nagyon jól sikerült, és a királynő ezt követően is mindig nagyon kedves volt a leendő hercegnével.

„A királynő mindig csodálatosan bánt velem.

Igazán befogadó volt, és meleg fogadtatásban részesített” – ecsetelte Markle, aki azt is felfedte, hogy a váratlan találkozást követő első hivatalos találkozásuk egy közös reggeli volt, ahol II. Erzsébet megajándékozta egy gyönyörű összeillő gyöngy fülbevalóval és nyaklánccal.

A titkos esküvő

2018 májusában közel 2 milliárd ember nézte, ahogy Meghan Markle és Harry herceg egybekelt (a nagyszabású eseményre egyébként Oprah Winfrey is hivatalos volt), és Markle most felidézte, hogy a tündérmesébe illő ceremónia szinte „testen kívüli élmény” volt a számára. Az is kiderült ugyanakkor, hogy a nyilvános aktus előtt igazából már titokban összeházasodtak: a canterbury érsek adta össze őket egy olyan szertartáson, ahol csak ők ketten voltak jelen.

„Ez az egész felhajtás a nagyvilágnak szólt, de akartunk egy olyan dolgot, ami csak a miénk, hiszen nem akartunk semmi mást, csak önazonosan élni”

– mondta az egykori hercegné a műsorban.

Forrás: Aaron Chown – WPA Pool / Getty Images

 

A piszkos anyagiak

A brit sajtó ellenségeskedését követően Meghan Markle-t és Harry herceget akkor is sok támadás érte, amikor királyi rangjukról lemondva Amerikába költöztek, ahol többmilliós egyezséget kötöttek a Netflixszel és a Spotifyjal különböző műsorok készítésére. Sokak szerint ugyanis ezzel aprópénzre váltották egykori nemesi címeiket. Harry herceg most az interjúban erre válaszul nagyon őszintén elmondta, hogy az édesanyja, Diana hercegné után örökölt ugyan egy bizonyos összeget, ez azonban nem elég arra, hogy életük végéig megéljenek belőle, ezért keresniük kellett valamilyen forrást, amiből fenntartják magukat és a családjukat. A streaming szolgáltatókkal való együttműködés ötlete egyébként Harry egy barátjától/üzleti partnerétől származik.

Harry és Meghan az interjú közben. Forrás: Harpo Productions / Joe Pugliese via Getty Images

 

Úton a második baba

A fentebb már említett első gyermek, Archie Mountbatten-Windsor 2019. május 6-án látta meg a napvilágot, és a pár tagjai idén februárban jelentették be, hogy érkezik a második közös baba is. Az Oprah Winfrey-féle interjú egyik nagy szenzációja pedig az volt, hogy Harry herceg elújságolta, hogy a bébi lány lesz. „Nagyon hálás vagyok. Már az csodálatos, ha bármilyen gyereked van, akár egy, akár kettő,

de így, hogy egy fiú után jön egy lány, most már tényleg semmi másra nem vágyom.

Most, hogy már nem vagyunk a királyi család tagjai, csak mi négyen leszünk, meg a két kutyánk” – mesélte Harry.


Az egykori herceg azt is elmondta, hogy csodálatosnak tartja, hogy olyan dolgokat tehet meg, amelyek egykor elképzelhetetlenek voltak a számára: például biciklizhet csak úgy egyet a kétéves gyerekével. A kis család boldogságát csak az árnyékolja be, hogy az elmúlt pár év eseményeinek hatására nagyon megromlott Harry és apja, Károly herceg viszonya – most kiderült, hogy Károly még fia telefonhívásait sem hajlandó fogadni.

„Sok munka áll még előttünk. Nagyon csalódott vagyok, mert ő is valami hasonlón ment keresztül”

– utalt Harry az apja és Kamilla cornwalli hercegné viszonyára.


Az egykori herceg hangsúlyozta, hogy mindenképpen helyre akarja hozni a megromlott kapcsolatot apjával, akit mindig szeretni fog, de most nagyon megbántotta. Ehhez hasonlóan bátyjával, Vilmossal sem felhőtlen a viszony mostanában, de Harry úgy látja, vele könnyebb lesz rendezni a dolgokat, hiszen testvérekként rengeteg közös dolgon mentek keresztül, még akkor is, ha végül más-más utat választottak. Harry herceg reméli, hogy ebben az esetben bejön majd „az idő minden sebet begyógyít” igazsága.


(via The Hollywood Reporter)

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.