Sztárcunamival indul Biden elnöksége

Az új elnököt többek közt Lady Gaga, Bruce Springsteen, Jennifer Lopez, Jon Bon Jovi, a Foo Fighters, Justin Timberlake és John Legend köszönti.

Ma iktatják be Joe Bident, az USA 46. elnökét, és ha a tömegrendezvények el is maradnak a járványhelyzet és az erőszakos tüntetések veszélye miatt, a szervezők és a közreműködő sztárok alaposan kitesznek magukért. Összefoglaljuk, hogy hol és mikor lehet követni az eseményeket.

A beiktatási ünnepség, amelyet a távozó Trump elnök bojkottál, délelőtt fél 11-kor (magyar idő szerint fél 5-kor) kezdődik a Capitolium nyugati oldalán. Az esemény és a főváros biztonságára a Nemzeti Gárda 25 ezer katonája mellett a Parkőrség és a Capitolium rendőrei is ügyelnek a titkosszolgálat irányítása mellett. Hagyományosan több százezren vesznek részt az új elnök felesketésén (Barack Obama elnököt az első beiktatásakor több mint egymillióan ünnepelték a helyszínen), most azonban mindössze 1000 jegyet értékesítettek, a meghívott 200 vendégnek pedig egymástól távol kell majd ülnie a pódiumon.

Hogy Biden és megválasztott alelnöke, Kamala Harris pontosan mikor teszik le a hivatali esküjüket, nem tudni, ami biztos, hogy előtte Bident a kampány alatt is támogató Lady Gaga énekli majd el az amerikai himnuszt, utána pedig Jennifer Lopez fog fellépni. (Trumpnak négy éve harmadosztályú countryénekesekkel kellett beérnie, mert a felkért sztárok közül senki nem akart részt venni az ünnepségen.) Az eseményt a hivatalos honlap mellett a nagyobb közösségi oldalakon élőben lehet majd követni, de az ATV is közvetíti partnere, a CNN hírcsatorna segítségével.

Az eskü letétele után Biden és Harris a Fehér Házhoz vonulnak, és közben „virtuális parádé” kezdődik Tony Goldwyn műsorvezetésével. Fellép többek közt Jon Stewart, a New Radicals, Andra Day és a TikTok-sztár Nathan Apodaca, DJ Cassidy R&B szetjéhez pedig olyan klasszikusok csatlakoznak, mint az Earth Wind & Fire, Nile Rodgers és Kathy Sledge.

Bidenék, a kongresszusi képviselők és vendégeik ezután a Presidential Inaugural Ballon, vagyis az ünnepélyes beiktatási bálon vesznek részt, ahol a Hamilton című kultmusical egyik főszereplője, Christopher Jackson szórakoztatja majd őket.

Magyar idő szerint hajnali fél 2-kor pedig kezdődik az Amerika ünneplése című 90 perces tévéshow Tom Hanks műsorvezetésével. Olyan sztárok adják majd egymásnak a mikrofont, mint Bruce Springsteen, Jon Bon Jovi, a Foo Fighters, Justin Timberlake, John Legend, Eva Longoria, Demi Lovato és Kerry Washington. A műsorral, amelyet az ABC, CBS, CNN, NBC, MSNBC és a PBS is közvetít, egyben azokat az „amerikai hősöket” is ünneplik, akik egészségügyi dolgozóként vagy tanárként szolgálják a közösségeiket.