10 dolog, amit nem tudtál a Kapj el, ha tudsz!-ról

Egy film, amiben tényleg a legnagyobbak találkoznak: Tom Hanks üldözi Leonardo DiCapriót, Steven Spielberg rendezésében. Ennek örömére tudj meg a filmről mindent, amit érdemes!

1. A Kapj el, ha tudsz! megtörtént eseményeken, a valódi Frank Abagnale Jr. élettörténetén és memoárján alapul. Abagnale szerint a forgatókönyv nagyjából 80 százaléka tényleg a valóságot tükrözi. A filmesek többek közt olyan változtatásokkal éltek, hogy egyes karaktereket egybeolvasztottak (a szélhámost például több FBI-ügynök is üldözte, nem volt egy kitüntetett ügynök a nyomában, így a Tom Hanks által alakított Carl Hanratty ezeknek az egyvelege), illetve Abagnale sosem szerepelt az FBI legjobban keresett bűnözőinek a listáján, mivel azokat a szervezet az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek tartja fenn.

2. Az Abagnale és Hanratty közt kialakuló kapcsolatról pedig az igazi Abagnale a következőt nyilatkozta: „Nem hívtam fel soha egyik ügynököt sem karácsonykor (ahogy az a filmben látható – a szerk.). Miért tettem volna ilyet? Nem akartam, hogy az FBI megtudja, hogy hol vagyok.”

3. Az igazi Frank Abagnale Jr. kapott egy cameót is a filmben: ő az az ezüstös hajú francia rendőrtiszt, aki 1969 karácsonyán letartóztatja a Leonardo DiCaprio alakította főhőst – azaz saját magát.

4. Steven Spielberg rendező azt akarta, hogy az Amy Adams és DiCaprio közti csókjelenet minél lucskosabb legyen, ezért arra kérte a színésznőt, hogy csináljon úgy, mintha mindjárt éhen halna, és az utolsó pillanatban elé raknának egy sajtburgert.

5. Nagyon sokáig tartott, amíg Abagnale sztorija megtalálta az útját a filmvászonra. Először 1981-ben akarták filmre vinni – akkor még Dustin Hoffmannal a főszerepben. Később Frankként felmerült Johnny Depp, Carl Hanratty szerepére pedig James Gandolfini – utóbbi színész a projekt csúszásai miatt hullott ki a produkcióból, mert vissza kellett mennie forgatni sorozatát, a Maffiózókat. Egy-egy, közelebbről meg nem határozott szerepre Chloë Sevignyt és Ed Harrist is majdnem felkérték.

6. 1981 és 2002 között számos rendezőcsere is történt: Steven Spielberg eredetileg csak producerként akart részt venni a projektben. Előtte Gore Verbinski, David Fincher, Cameron Crowe és Lasse Hallström voltak a potenciális direktorok.

7. A Kapj el, ha tudsz! a befejező része Spielberg nem hivatalos „menekülő ember”-trilógiájának, aminek korábbi darabjai az A.I. – Mesterséges értelem és a Különvélemény.

8. SPOILER! A valóságban Abagnale elfogása nem volt olyan drámai, mint a filmben, ahol egy elhagyott raktárépületben kerül sor a nagy szembesítésre üldöző és üldözött között. A való életben a szélhámost egyszerűen látta valaki egy körözési fotón, és ráismert, miközben az épp zöldséget vásárolt.

9. A Kapj el, ha tudsz! Tom Hanks és Steven Spielberg negyedik közös munkája (az 1990-es Joe és a vulkánt, az 1998-as Ryan közlegény megmentését és a 2001-es Az elit alakulatot követően). Ennek a filmben is emléket állítottak: a végén a Carl Hanratty által használt tábla alján látható egy apró „Steven and Tom’s 4th project” (Steven és Tom negyedik projektje) felirat. Később a színész és a rendező olyan filmeken dolgozott még együtt, mint a 2004-es Terminál, a 2015-ös Kémek hídja, a 2017-es A Pentagon titkai, és a 2010-es The Pacific – A hős alakulat című sorozatot is együtt hozták tető alá.

10. A forgatás összesen 157 helyszínen zajlott Észak-Amerika-szerte, Leonardo DiCaprio pedig száz alkalommal cserélt ruhát a filmben.


(via IMDb)