Tíz dolog, amit nem tudtál a Mrs. Doubtfire-ről

  • PORT.hu

A néhai komikuslegenda, Robin Williams egyik legviccesebb, legszívderítőbb alakítása volt az elvált apa, aki dadaruhába bújva próbálta visszahódítani elidegenedett gyermekeit. Vasárnap ismét leadja a tévé, mi pedig ezeket az érdekességeket gyűjtöttük össze nektek a forgatás kulisszái mögül.

1. A Mrs. Doubtfire jelmez és maszk hitelességét Robin Williams úgy tesztelte, hogy karakterben maradva mászkált a városban a forgatás helyszínén, San Francisco-szerte. Bement például egy felnőtt könyvesboltba, sőt egy szexshopba is, ahol egy dildót és egyéb szexjátékokat vásárolt, anélkül, hogy felismerték volna. Ami nem csoda, hiszen dadajelmezben még a saját fia sem jött rá, hogy ő az, amíg meg nem szólalt. Az alteregót egyébként Williams annyira megszerette, hogy a bemutató idején Mrs. Doubtfire-ként promotálta a filmet, és egész interjúkat adott a dadaruhába bújva. Volt, hogy az interjúkészítőt is ő játszotta…

2. A forgatás során Chris Columbus rendező engedélyt adott Robin Williamsnek, hogy bármelyik jelenetben bármennyit improvizálhat, mivel tudta, hogy gyakran így születnek a legviccesebb felvételek. S hogy ne mulasszanak el semmit, két-három kamerával is vették a színészt. Improvizáció volt például az éttermi képsor is, amikor Mrs. Doubtfire műfogsora beleesik a borospohárba: a színészkollégák nem tudtak róla, hogy a sztár erre az akcióra készül, így a filmben az őszinte meglepetésüket láthatjuk.

A teljes film folyamán Williams egyébként olyan sokat improvizált, hogy a Mrs. Doubfire-nek három verziója is készült: egy korhatár nélkül megtekinthető, egy 13 éven felülieknek, illetve egy 17 éven felülieknek szóló – attól függően, hogy a színész milyen vaskos tréfákat engedett meg magának. Bemutatni végül a 13-as karikás változatot mutatták be, hiszen az elejétől fogva ez volt a terv.

3. Mrs. Doubtfire karakterét Robin Williams már jóval a film előtt bevetette egyszer, amikor a híres stand-up komikus, Andy Kaufman Carnegie Hall-beli fellépésén vendégszerepelt. Akkor Kaufman nagymamájaként mutatták be a figurát.

4. Williams nemcsak improvizálni szeretett, de híresen perfekcionista is volt, így egyes jelenetek felvételét akár 15–22 alkalommal is meg kellett ismételni, amíg ő maga is elégedett lett az alakításával. Azt a képsort például, amikor Mrs. Doubtfire maszkja véletlenül az utcán landol, több mint ötvenszer kellett felvenni.

5. 2003-ban felmerült, hogy a Mrs. Doubtfire-höz folytatás készülne, aminek a forgatókönyvét a színészként is ismert Bonnie Hunt írta meg. Robin Williams is benne volt a dologban, de nem tetszett neki a script, ezért 2006-ban átírták. 2007 végi bemutató terveztek, de a forgatókönyv végül annyira problémásnak bizonyult, hogy elvetették az egész projektet (a második rész sztorija egyébként az volt, hogy amikor a lánya főiskolára megy, Williams karaktere utána költözik, hogy dada álruhában szemmel tarthassa).

2014-ben újból komolyan foglalkozni kezdtek egy potenciális folytatással, sőt: be is jelentették, hogy az a Fox 2000-nél fog elkészülni, Robin Williams és Chris Columbus újbóli részvételével. A sztár öngyilkossága azonban keresztülhúzott minden tervet, így a Mrs. Doubtfire 2. sosem fog elkészülni, hiszen a pótolhatatlan komikus nélkül mit sem érne az egész.

6. Mrs. Doubtfire megformálásakor Robin Williams nagyban támaszkodott a saját gyerekkori élményeire, és részben saját egykori dadájáról mintázta a figurát. A brit pletykalapok pedig annyira elszántak voltak, hogy megkeresték, és egy michigani öregek otthonában meg is találták a színész Lolly becenevű régi dadusát, sőt az egyik helyi lap még interjút is készített vele.

A karakter akcentusát azonban Williams máshonnan merítette: akkoriban dolgozott együtt ugyanis az Ember a talpán című filmen egy Bill Forsyth nevű skót rendezővel, és egyrészt őt utánozta, másrészt pedig Margaret Thatcher és a híres tévés szakács, Julia Child orgánumát és hanghordozását is imitálta a figura megteremtésekor.

7. A Mrs. Doubtfire smink elkészítése nagyjából napi négy és félórát jelentett a sminkes csapat számára.

8. A film kétórás játékideje alatt Mrs. Doubtfire 101 alkalommal mondja ki az „aranyom” szót. Több mondatban egyébként elharapja, illetve olyan gyorsan mondja, hogy alig érteni, de ha alaposan odafigyelünk, meghallhatjuk (legalábbis ha eredeti nyelven nézzük a művet).

9. Daniel Hillard/Mrs. Doubtfire szerepét eredetileg Tim Allennek ajánlották fel, aki egyébként a végül Pierce Brosnan alakított Stu Denmeyer szerepére is esélyes volt. Allen mindkettőt visszautasította, ahogy nem lett Daniel/Mrs. Doubtfire többek közt Bryan Cranston, Mel Gibson, Harrison Ford, Tom Hanks, Bill Murray és Rick Moranis sem. A Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van regényeredetijének szerzője, Anne Fine egyébként mindig is úgy gondolta, Warren Beattyvel kéne leforgatni a filmverziót, mert pikánsnak találta az ötletet, hogy a nagy nőcsábász hírében álló színész nőnek tettesse magát.

Daniel kisebbik lányát, Natalie-t pedig eredetileg Blake Lively formálta volna meg. A meghallgatáson egészen az utolsó körig eljutott, de végül alumaradt az azóta a színészettől visszavonult Mara Wilsonnal szemben.

10. A filmet eredetileg sokkal sötétebbnek tervezték (ahogy a könyveredeti is az volt), és elsősorban arra koncentráltak volna, hogy megviseli a gyerekeket a szülők válása. Később azonban a stúdió a családbarát verzió mellett döntött, olyannyira, hogy egyrészt több szomorú jelenetet kivágtak, másrészt kirúgták azt a forgatókönyvírót, aki azt a befejezést írta, mely szerint Daniel és Miranda a végén nem jönnek újra össze. Szerencsére rájöttek, hogy elvetették a sulykot, mert az abszolút happy end azt a hamis illúziót keltette volna, hogy az elvált szülők ismét boldogan élhetnek, és ezt nem akarták. Ekkor visszavették a kirúgott szakembert, és maradtak az eredeti, „félig happy” endnél.


(via IMDb)

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.