10 dolog, amit nem tudtál A smaragd románcáról

Kathleen Turner és Michael Douglas első közös filmje sokunk kedvence. Szombaton ismét leadja a tévé, mi pedig ennek örömére összegyűjtöttünk a forgatásáról tíz érdekességet.

1. Habár az 1984-es A smaragd románcát sokan az 1981-es Az elveszett frigyláda fosztogatói koppintásaként emlegetik, előbbi filmnek már 1979-ben kész volt a forgatókönyve, szóval csak véletlen a két cselekmény hasonlósága.

2. A filmet gyártó stúdió, a 20th Century Fox vezetői annyira biztosak voltak benne, hogy A smaragd románca bukás lesz, hogy Robert Zemeckis rendezőtől elvették a Selyemgubó című sci-fi megrendezésének a jogát (amit végül Ron Howard dirigált). De Zemeckis végül jól jött ki a dologból, mert miután a produkció sikeresnek bizonyult, zöld utat kapott saját projektje, ami nem volt más, mint a Vissza a jövőbe.

A filmet egyébként az mentette meg, hogy az első tesztvetítések után, ahol a közönség nagyon negatívan reagált rá, Zemeckis újravágta az egészet: egyrészt rövidített rajta, másrészt teljesen új jeleneteket is íratott és forgatott hozzá. Mivel ezeket a képsorokat már az eredeti forgatás után öt hónappal forgatták, néhányszor látható, hogy Michael Douglas ez alatt a idő alatt felszedett egy kicsit.

3. A smaragd románcát eredetileg ott forgatták volna, ahol játszódik: Kolumbiában. Csakhogy úgy alakult, hogy az élet utánozta a művészetet, és ahogy a filmben, úgy a valóságban is az történt, hogy olyan gyakorivá váltak az amerikaiakat érintő emberrablások az országban, hogy inkább áttették a forgatás helyszínét Mexikóba.

4. A női főszerepet hozó Kathleen Turner azt írta 2008-as memoárjában, a Send Yourself Roses: Thoughts on My Life, Love, and Leading Rolesban, hogy A smaragd románca Joanjának megformálására Michael Douglas eredetileg Debra Wingert akarta felkérni, és egy mexikói étterembe hívta el a színésznőt, hogy ezt megvitassák. Az este viszont valahogy úgy alakult, hogy Winger megharapta (!) Douglast, így érthető módon nem kapta meg a szerepet. Joan megformálására egyébként Jessica Lange-et is felkérték, de ő ekkor inkább komoly filmeket akart forgatni.

5. A végül Michael Douglas által eljátszott Jack Colton szerepére előtte Clint Eastwood, Jack Nicholson, Christopher Reeve, Paul Newman és Sylvester Stallone is esélyes volt. Utóbbi színész azért mondott nemet, hogy helyette leforgathassa az Énekes izompacsirtát. Ezt a döntését később keservesen megbánta.

6. Michael Douglas sem fogadta el egyébként elsőre a szerepet – végül azért mondott igent, mert a forgatás során kamatoztathatta sziklamászói képességeit. Douglas ezt a sportot még tinédzserként tanulta ki, amikor 16 évesen édesapjával, Kirk Douglasszel a Spartacus forgatási szüneteiben a nevadai Death Valley-ban rendszeresen másztak.

7. A Danny DeVito által alakított Ralph szerepét először Bob Hoskinsnak ajánlották fel, ő azonban nemet mondott. Négy évvel később viszont úgy hozta a sors, hogy mégis dolgozhatott együtt Robert Zemeckis rendezővel és Kathleen Turnerrel: a Roger nyúl a pácbant forgatták közösen.

8. A smaragd románca akkora siker lett, hogy egy évvel később már meg is érkezett hozzá a folytatás, A Nílus gyöngye címmel. Mivel ezt már közel sem szerették annyira a nézők, a harmadik film, a The Crimson Eagle végül nem valósulhatott meg. Annyit azonban lehet tudni, hogy ebben a részben Jack és Joan már két gyermekével együtt élt volna át kalandokat: Thaiföldre mentek volna, ahol megzsarolják őket, hogy lopjanak el egy értékes szobrot.

9. A smaragd románca a tragikus sorsú Diane Thomas egyetlen megvalósult forgatókönyve. A pincérnőként dolgozó nőtől Michael Douglas vette meg 250 ezer dollárért a film scriptjét, ami lehetővé tette, hogy Thomas otthagyja a malibui éttermet, ahol gürcölt. Amikor azonban a forgatókönyvíró már egy másik, Steven Spielberggel közös filmterven dolgozott, nagyjából hét héttel A smaragd románca folytatása, A Nílus gyöngye premierje előtt meghalt autóbalesetben. Ő ült az anyósülésén annak a Porschénak, amit a barátja vezetett, és amit ő kapott ajándékba Michael Douglastől köszönetképp A smaragd románcáért. Diane Thomas mindössze 39 éves volt.

10. Thomas forgatókönyvén többen is dolgoztak script doctorként, a nevüket azonban végül nem tüntették fel a stáblistán. Egyikük Treva Silverman volt, akinek az egyik változtatása az volt, hogy azért, hogy Joant szerethetőbbé tegye, beleírt neki a forgatókönyvbe egy macskát. Abszolút helyes döntés volt!


(via IMDb)