10 dolog, amit nem tudtál Alfred Hitchcockról

Az Anthony Hopkinsszal a címszerepben róla készült életrajzi filmet, a Hitchcockot, amiből mindent megtudhatunk a Psycho forgatásáról, időről időre leadja a tévé. Ezt a tíz érdekességet pedig azoknak ajánljuk, akiket a többi filmje is érdekel!

1. Gyerekként a kis Alfredet egyszer úgy büntették meg, hogy elküldték a helyi rendőrőrsre, ahol a szolgálatban lévő őrmester bezárta a kisfiút tíz percre, majd azt mondta neki, hogy ez történik azzal, aki rosszat csinál (minderre az apja kérte meg egy levélben a rendőröket).

Ebből a traumából eredeztethető Hitchcock ellenszenve az egyenruhásokkal szemben, akik gyakran halnak csúnya halált a filmjeiben, még úgy is, hogy elvileg ők a jó fiúk. Ez az élmény táplálta azt a gyakori Hitchcock-filmtémát is, amely szerint valakit tévedésből akar elkapni a rendőrség, illetve innen ered az is, hogy az alkotó sosem tanult meg vezetni: így akarta elkerülni, hogy a rendőrök még egyszer megbüntessék.

2. A rendőrséggel szemben táplált félelme mellett Hitchcocknak volt egy másik fóbiája is: ez a tojásokhoz kapcsolódott.

3. Hitchcocknak és feleségének, Alma Reville-nek egy gyermeke született, Patricia, akit a rendező három filmjében is szerepeltetett: a Rémület a színpadonban, az Idegenek a vonatonban és a Psychóban.

Forrás: Gjon Mili / The LIFE Picture Collection via Getty Images

 

4. Az alkotót nem csak a lányához, feleségéhez (és alkotótársághoz), a fent említett Alma Reville-hez is különleges kapcsolat fűzte: mindig az asszony döntötte el, mi legyen Hitchcock következő projektje.

5. A rendező egész életében küzdött a kilókkal – hol több, hol kevesebb sikerrel. Hitchcock pályája kezdetén, a harmincas években volt a legsúlyosabb: ekkor több mint 136 kilót nyomott. Az alkotó szinte mindig fogyókúrázott, és ennek köszönhetően az ötvenes években jelentősen lefogyott (az 1955-ös Fogjunk tolvajt! forgatásán készült fotók például egy kifejezetten vékony Hitchcockot mutatnak). De ez az állapot nem tartott sokáig, így nem csoda, hogy a direktor profilja mellett nem kevésbé ikonikus az a pocakos sziluett sem, amit minden bizonnyal mindenki fel tud idézni, aki egyszer is látta.

6. Habár Alfred Hitchcock a thriller műfajának nagymestere volt, ő maga nem egy műfaji filmest, hanem egy szerzői/művészfilmes alkotót tartott a filmtörténelem legjobb rendezőjének: a spanyol Luis Buñuelt.

Forrás: Silver Screen Collection / Getty Images

 

7. A Psychót követően Hitchcocknak volt egy filmterve, amit James Stewarttal forgatott volna, és amelynek a forgatókönyvében az szerepelt, hogy az egyik kulcsfontosságú jelenete Disneylandben játszódik. Walt Disney azonban nem engedte, hogy a direktor Disneylandben forgasson, mert gusztustalannak tartotta a Psychót.

8. A magyarul is megjelent 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz válogatásában Hitcock az a rendező, aki a legtöbb alkotással van jelen: szám szerint tizennyolccal. Ezeket pedig már csak azért is érdemes cím szerint is felsorolni, hogy irányt mutassunk annak, aki meg szeretné nézni az alkotó legjobb munkáit. A beválogatott filmek tehát a Zsarolás (1929), a 39 lépcsőfok (1935), a Szabotázs (1936), A Manderley-ház asszonya (1940), A gyanú árnyékában (1943), az Elbűvölve (1945), a Forgószél (1946), A kötél (1948), az Idegenek a vonaton (1951), a Hátsó ablak (1954), Az ember, aki túl sokat tudott (1956), A tévedés (1956), a Szédülés (1958), az Észak-északnyugat (1959), a Psycho (1960), a Madarak (1963), a Marnie (1964) és a Téboly (1972).

9. Az Alfred Hitchcock bemutatja című sorozat forgatása során Joan Harrison producernek gyakran volt valami kifogása, és ilyenkor Hitchcock rendre elbújt előle. Kedvenc búvóhelye az irodájában található kanapé mögötti rész volt.

10. Hitchcock utolsó, befejezetlen projektje egy The Short Night című film volt, Ronald Kirkbride kémtörténetének a feldolgozása, amit az alkotó a Szakadt függöny és a Topáz után újabb kísérletnek szánt a realista kémfilm meghonosítására. A mű egy brit kettős ügynököt mutatott volna be, aki megszökik a börtönből, és Moszkvába megy, Finnországon keresztül, hogy találkozzon a feleségével és a gyerekeivel.

A férfinak azonban a nyomában van egy amerikai ügynök, akinek a testvére a főhős egyik áldozata volt, és aki Finnországba indul, hogy elfogja, de beleszeret a feleségébe. A két férfi főszerepet Clint Eastwood és Sean Connery játszották volna, a feleséget Liv Ullmann formálta volna meg, és szerepelt volna a filmben Catherine Deneuve és főgonoszként Walter Matthau is. Nagy kár, hogy Hitchcock megromlott egészségi állapota miatt a The Short Night sosem készült el!


(via IMDb)