10 dolog, amit nem tudtál az Aranyoskámról

Február 9-én adják át az Oscar-díjakat – ennek alkalmából íme tíz érdekesség erről az annak idején tíz Oscarra jelölt filmről, amit egyébként vasárnap délután újra is nézhetünk a tévében!

1. A filmben női ruhába bújó Dustin Hoffman úgy tesztelte le, hogy hiteles-e a megjelenése Dorothy Michaelsként, hogy nőnek öltözve ment el a lánya iskolájába a fogadó órákra, ahol a lány nagynénjeként, Dorothy néniként mutatkozott be. A tanárok közül egy sem jött rá a turpisságra.

2. Dustin Hoffman egyszer egy interjúban elárulta, hogy megdöbbentette a tény, hogy hiteles nő ugyan lehetett belőle, de szép nő soha. Ennek kapcsán érte a felismerés, hogy ő maga férfiként soha nem szólította volna meg saját magát, hiába találta érdekes személyiségnek Dorothyt, ugyanis nem volt szép.

Hoffman így döbbent rá, mennyi izgalmas beszélgetést hagyhatott így ki a különböző partikon, ahol csak a szép nőket szólította meg. A színész emiatt sosem volt képes komédiaként tekinteni az Aranyoskámra. Sőt: amikor a sztár első alkalommal bújt Dorothy bőrébe, annyira sokkolta a szembesülés saját szexista hozzáállásával szemben (aminek egészen addig nem is volt tudatában), hogy amikor hazament, könnyekben tört ki.

3. A főhős, Michael legjobb barátját alakító Bill Murray a film kedvéért belement, hogy ne tüntessék fel a nevét a nyitó stáblistán. A filmesek ugyanis attól féltek, ez megzavarná a közönséget, mivel az emberek azt hinnék, egy dilinyós Bill Murray-vígjáték következik.

4. A film munkacíme az volt, hogy Would I Lie to You?, azaz Hazudnék én neked? Az Aranyoskám címet maga a főszereplő, Dustin Hoffman javasolta – így hívták az anyukája kutyáját. Ezenkívül az összes mód, ahogy az elején kirúgják a küszködő színészt, Michael Dorsey-t a produkciókból, a valóságban is mind megtörtént Hoffmannal.

5. Az Aranyoskám forgatókönyvén rengetegen dolgoztak. Larry Gelbart, Murray Schisgal és Don McGuire voltak feltüntetve a stáblistán, de rajtuk kívül Barry Levinson, Robert Garland és Elaine May is a forgatókönyvírók között voltak, sőt Dustin Hoffmannak is voltak ötletei. Gelbart egyszer azt mondta: nem is találkozott a többi íróval egészen addig a pillanatig, amikor a színpadon állva begyűjtötték a nekik ítélt díjakat.

6. Dustin Hoffmannak akkor jutott eszébe egy olyan film ötlete, amiben női ruhába bújna, amikor a Kramer kontra Kramert forgatta, abban ugyanis a karakterének egyszerre kellett apaként és anyaként is viselkednie – a színész pedig eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehet női és férfi szerepet is játszani egyszerre.

S habár az Aranyoskám forgatókönyvével kapcsolatban a sok résztvevő miatt sok a vita, abban mindenki egyetért, hogy Michael és Dorothy karakterét legnagyobbrészt Hoffman maga találta ki. Dorothyt a saját édesanyjáról mintázta, aki a forgatás idején már nagyon beteg volt, és nem sokkal később meg is halt.

7. A filmet rendező Sydney Pollack eredetileg nem akart játszani az Aranyoskámban, de Dustin Hoffman ragaszkodott hozzá, hogy ő formálja meg Michael/Dorothy ügynökét. A filmben ugyanis ez a figura beszéli rá a főhőst, hogy bújjon női ruhába, különben nem fog többet munkát kapni – és Hoffman állította, hogy egy másik színésznek ezt nem hinné el. Pollack azonban továbbra is vonakodott, de a színész annyira kitartó volt, hogy minden nap vörös rózsákat küldött neki, azzal az üzenettel, hogy „kérlek, légy az ügynököm, szeretettel: Dorothy” – szóval a filmes végül kötélnek állt.

A forgatás során azonban Hoffman és Pollack olyan sokat veszekedtek, hogy megfogadták: sosem fognak többé együtt dolgozni. Az eredeti tervek szerint például úgy volt, hogy Pollack fogja megrendezni az Esőembert, a színész híres filmjét, de végül – tanulva a korábbiakból – a filmes visszalépett, és Barry Levinson lett a direktor.

8. A Dustin Hoffmant nővé varázsoló procedúra két órán át tartott, amikor is leborotválták a színész lábát, a karját és az ujjait is, majd hátratapasztották az arcbőrét, hogy kifeszüljenek a vonásai; ezenkívül műfogsort is kapott. Mivel Hoffmannak nagyon erős a borostája, nem volt az a smink, ami tartósan el tudta tüntetni a fekete árnyékot, ami délután öt körül mindig megjelent az arcán – ezért az arcborotválás-sminkelés után csak három-négy órán át tudott Dorothyként játszani.

9. A szerepre való felkészülésként Hoffman többször is megnézte az Őrült nők ketrece című 1978-as filmet. Ezenkívül ellátogatott a General Hospital forgatására is, hiszen a filmbeli Southwest General című kórházas szappanopera, amiben Dorothy szerepet kap, ennek a műsornak volt a paródiája.

10. A Jessica Lange által játszott Julie szerepére Cher is esélyes volt, ezenkívül Chevy Chase is járt a meghallgatáson az egyik meg nem határozott szerepre. Michael/Dorothy megformálására pedig felmerült Michael Caine, Peter Sellers, Robin Williams és Dudley Moore neve is.


(via IMDb)