10 dolog, amit nem tudtál az Európai vakációról

Szombaton leadják a tévében a Vakáció széria azon darabját, ami talán még a franchise-indító Családi vakációnál is jobb. Íme tíz érdekesség, amit összeszedtünk nektek a forgatás kulisszái mögül!

1. A Családi vakációban Rustyt alakító Anthony Michael Hallt felkérték, hogy az Európai vakációban is ismételje meg a szerepét, de ő ehelyett inkább a Különös kísérlet című John Hughes-film főszerepét választotta. Miután így a fiútestvér lecserélődött (az új Rusty Jason Lively, Blake Lively színésznő féltestvére lett!), a filmesek a lánygyerek, Audrey szerepére is mást választottak Dana Barron helyett.

Egy koproducer, Stuart Cornfeld A légy munkálatai miatt hagyta ott az Európai vakációt, de nem tért vissza a rendező, Harold Ramis sem, mert el volt foglalva a Szellemirtók forgatásával (abban a filmben íróként és színészként vett részt). A családfőt alakító Chevy Chase saját bevallása szerint viszont nem igazán jött ki az új rendezővel, Amy Heckerlinggel a forgatás során. És végül a kész film sem tetszett a színésznek – de könnyen lehet, hogy csak az ellenségeskedés nyomta rá a bélyegét az értékítéletére.

2. A film egyik emlékezetes jelenete, amikor a család Londonban, a Big Ben környékén nem tud kihajtani az autóval a körforgalomból, és ott köröznek órákig. Szintén Chevy Chase mesélte, hogy a bemutató után több tucat levelet kapott olyan emberektől, akik arról számoltak be, hogy beragadtak valamelyik londoni körforgalomba.

3. Az Audrey szerepét Dana Barrontól megöröklő Dana Hillnek 1-es típusú diabétesze volt, ami eléggé megnehezítette a vele felvett rémálomjelenetet – abban ugyanis az szerepel, hogy válogatás nélkül tömi magába az ételeket, köztük édességeket is. Szóval nagyon kellett vigyáznia, hogy nehogy lenyeljen bármit is a szóban forgó élelmiszerek közül. A dolog kevésbé vicces vonatkozása, hogy Hill 1996-ban, mindössze 32 éves korában a cukorbetegség komplikációi miatt vesztette életét (stroke-ot kapott).

4. Az Európai vakáció és a Gyalog galopp között van egy titkos kapcsolódási pont: előbbiben Eric Idle játssza azt a biciklist, akinek Chevy Chase figurája valamilyen módon folyamatosan sérüléseket okoz. Amikor az első alkalommal elüti a kocsijával, Idle karaktere azt mondja: „ugyan, csak egy karcolás”. Ugyanez a brit színész az egyik főszereplője a Gyalog galoppnak, amelyben szó szerint ugyanez a mondat hangzik el, méghozzá abban a jelenetben, amiben a Fekete Lovaggal zajló párbajt láthatjuk.

5. Az összes Vakáció film közül ez az egyetlen, amiben nem Griswoldnak, hanem Griswaldnak írják a család nevét.

6. A már említett brit színész, Eric Idle és Chevy Chase a forgatás során olyan jó barátságot kötöttek, hogy a bemutató után elkezdtek közösen írni egy forgatókönyvet Ausztráliai vakáció címmel. De néhány cápás poénon kívül sajnos egyikük sem tudott semmi épkézláb ötlettel előállni, így a projekt kútba esett.

7. A filmben jól látható útlevél alapján Chevy Chase figurájának, Clark Griswaldnak Wilhelm a középső neve, és 1945. augusztus 8-án született. A főcímben bemutatott úti okmányokon éles szeműek azt is kiszúrták, hogy a Griswald család pontos lakcíme: 8805 Skyline Drive, Chicago, Illinois. Remélhetőleg nem törtek be hozzájuk egyszer sem, amíg vakáción voltak!

8. A németországi epizódban Rusty összejön egy szőke lánnyal, aki megmutatja neki a melleit. Szerencsére a jelenetet ha nem is Németországban, de Olaszországban forgatták, máskülönben, legalábbis egy amerikai forgatás esetén bűncselekményt követtek volna el, a Rustyt játszó Jason Lively ugyanis még csak 17 éves volt, a német színésznő, Claudia Neidig viszont 24.

9. A szállodaigazgató szerepét eredetileg a Mr. Beanként ismert Rowan Atkinson alakította volna, de végül Mel Smith formálta meg a figurát. Ő amellett, hogy színész, direktorként is tevékenykedik: ő rendezte például magát Atkinsont is a Bean – Az igazi katasztrófafilmben. Ehhez hasonlóan a párizsi részben eredetileg Gérard Depardieu játszotta volna a kávéházi pincért (aki végül a kevésbé ismert Philippe Sturbelle lett).

10. A videokamera, amivel Clark levideózza a zuhany alatt Ellent, és ezután bekapcsolva marad, még később pedig tolvajok teszik rá a kezüket (és persze – mint ahogy azt mindenki tudja – a történetnek itt nincs vége...), Chevy Chase saját, JVC SF-P3-as márkájú kamerája volt.


(via IMDb)