Tom Hardy csapol, néz, üt és kutyázik

Nem ez kedvenc színészünk legkomplikáltabb szerepe, ezt ő is érezte, olyannyira, hogy kibulizta, hogy a végére csak kiderülhessen, miért olyan Bob, a csendes csapos, amilyen.

Ilyen az, amikor egy stúdió biztosra megy. Az alapanyagot korunk egyik legmenőbb krimi írója, Dennis Lehane Animal Rescue című novellája szolgáltatta, az egyik főszerepet korunk legmenőbb színészére, Tom Hardyra osztották, a másikat a kor kedvenc karakterszínészére, a nem sokkal később elhunyt James Gandolfinire, a női főszereplő pedig az éppen legdivatosabb külföldi színésznő, Noomi Rapace lett. Ehhez szereztek egy felkapott európai rendezőt, a belga Michael R. Roskamot (Bikanyak), és biztos, ami biztos, a főhős kezébe nyomtak egy grafitszínű, nagyon helyre pitbullkölyköt – igaz, ő benne volt a novellában is -, mert ki tud ellenállni Hardynak, amint megment egy bumfordi kiskutyát?

Tom Hardy csapol, ő a barátságos, rém egyszerű Bob, aki régen bunyózott, most Marv brooklyni kocsmájában dolgozik, aki nem csak munkaadója, de valamiféle különleges kötelék fűzi össze a két férfit. Kell is, hogy összetartsanak, mert a kocsma a maffia lerakóhelye: bizonyos heteken, előre nem meg beszélt időpontban itt adják le a pénzt, kábítószert, egyebeket, hogy másnap valaki elvigye azt. Egy nap azonban fegyveres rablók állítanak be, elviszik a bevételt, majd Bob egy beteg kutyakölyköt talál, és megismerkedik Nadiával, a sebhelyes nyakú, titokzatos nővel. Lassan kezd kicsúszni a srác lába alól a talaj – talán pont azért, mert elkezdett saját életet élni.

A Piszkos pénz nem az a fajta bűnfilm, ahol három percenként történik valami, és ahol szereplőink eszelős tempóban száguldanak a végzetük felé.  Ellenkezőleg, a rendező senkit sem siettet, (majdnem) hétköznapi hőseink hétköznapi tempóban élik életüket, hogy aztán annak egy adott pontján beleszaladjanak egy megoldhatatlannak látszó akadályba, aminek nem fejjel mennek neki, hanem megtorpannak előtte, csak nézik sokáig, mire rájönnek, mi lehet a megoldás. A néző a Piszkos pénz elején, sőt, még a közepén sem tudja, merre tart a cselekmény és mi vár a film hőseire, mert a rendező nem az egyértelmű megoldásokat választja, számára pont a kivárás, a kitartás a feszültségkeltés legfőbb eszköze. Ami remekül működik, különösen azután, hogy megjelenik Roskam kedvenc színésze, a szintén belga Matthias Schoenaerts rosszéletű bajkeverőként. És ebből születhetett volna egy kultfilm is, de nem született, elsősorban pont Tom Hardy karaktere miatt.

Bob lassúsága, érzelmi tompasága már-már szellemi fogyatékossá teszi, legalábbis a néző ezt kénytelen gondolni róla, hogy a legvégén mégis kiderüljön, miért ilyen – ez is főleg azért került be, mert maga Hardy sem szerette a figurát -, de ekkor már kicsit késő volt.

Én lenni robot, én megmondani, mit nézz
Én lenni robot, én megmondani, mit nézz

PORT.hu chatbot a Messengeren!

előzetes