Tom Hardy egyszerre két szerepben csütörtökön a tévében

Leadják a Legenda című gengszterfilmet, de dönthetünk egy Woody Allen-film mellett is.

A Bourne-rejtély - Mozi+, május 14. csütörtök, 18.50h

Robert Ludlum regénye alapján! Egy olasz halászhajó legénysége félhalott férfit ment ki a tengerből. Az idegen amnéziában szenved, és a hátában lévő golyókon és egy csípőjébe ültetett svájci bankszámlaszámon kívül semmije sincs. Nem tudja, ki ő és honnan jött, de hamarosan kivételes tehetséget árul el az önvédelem, a keleti harcművészetek és a nyelvek terén. Mindez pedig sokatmondóan veszélyes múltat sejtet. Hősünk összezavarodottan és kimerülten hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és hogyan sodródott ilyen veszélybe. A zürichi széffiók tartalma, ha lehet, még az előzményeknél is zavarba ejtőbb: néhány útlevél, egy duzzadó bankjegyköteg, automata pisztoly valamint egy név: Jason Bourne és mellette egy párizsi cím. Hogy mindez mit jelent, az Bourne számára is rejtély. Senkit nem ismer, őt azonban rendre felismerik, de úgy tűnik, hogy nem a jóakaróiba botlik úton-útfélen. Fokozódó paranoiája teljesen indokolt, valóban üldözik őt, sőt, az életére törnek…

 

Bolond szél fúj - Film Now, május 14. csütörtök, 20h

Nem mindennapi komédia a házasság kötelékének reményteli, apró mozzanatokból való felépítéséről. Alex sikeres vezető beosztású férfi, mindene a munkája. Egyéjszakás kaland erejéig összejön Isabellel, egy vérbő mexikói lánnyal, aki viszont hisz a sors hatalmában. Három hónap után találkoznak: a lány terhes. Alex inkább kötelességtudatból, mint szerelemből el akarja venni a számára idegen kultúrájú nőt. Lassan bontakozik ki előtte, hogy tényleg Isabelre van szüksége, hiszen a lány temérdek szeretetet hozott magával népes családjából. A férfi rájön _ és hagyja magát rávezetni _ az életben igazán fontos dolgokra.

 

Az U.N.C.L.E. embere - Film+, május 14. csütörtök, 21h

A hidegháború csak átverés volt. Jól tudják ezt az U.N.C.L.E nevű titkos kémszervezet alkalmazottai, akik, ha kell, szívesen együttműködnek orosz kémtársaikkal. Napoleon Solo (Henry Cavill), a cég egyik legjobb embere is kénytelen közösen bevetésre indulni Ilja Kurjakinnal (Armie Hammer), mert mindketten jól tudják: az igazi veszély egészen máshonnan fenyeget. Egy nemzetközi bűnszövetkezet őrült tervvel próbálja káoszba taszítani a világot. Minél jobban el akarják terjeszteni a nukleáris technológiát, mert abban reménykednek, hogy ha folytatódik az atomfegyverek terjedése, a törékeny erőegyensúly felborul, és kitör a III. világháború. A párosnak csupán egyetlen nyom áll rendelkezésre: egy eltűnt német tudós lánya. Az ő segítségével talán behatolhatnak a bűnszervezetbe.

 

Országúti diszkó - Moziverzum, május 14. csütörtök, 21h

Dalton (Patrick Swayze) a legjobb békéltető a környéken, aki tudja, hogyan hogyan vessen véget a bunyónak szép szóval, vagy ha kell, ököllel. Daltont egy hírhedt országúti diszkó vezetője kéri fel, hogy segítsen rendet teremteni. Úgy tűnik, hogy ez a hely még Dalton számára is komoly kihívást jelent, ugyanis rögtön az első éjszaka megsérül. A közeli kisváros gyönyörű doktornője, Elizabeth Clay (Kelly Lynch) látja el a sebét, és sebzi meg azonnal a férfi szívét. A doktornőre azonban a helyi rosszfiú, Brad Wesley (Ben Gazzara) is kivetette a hálóját, és mindent elkövet, hogy új vetélytársának megnehezítse az életét. Ám Daltont nem olyan fából faragták, hogy megfutamodjon.

 

Az óriáskerék - Paramount Channel, május 14. csütörtök, 21h

Woody Allen '50-es években játszódó filmjében négy ember sorsa fonódik össze és változik meg végzetesen Coney Island nyüzsgő vidámparkjában. Az érzelmileg labilis Ginny (Kate Winslet _ A felolvasó, A szabadság útjai), aki korábban színésznő volt, most pincérnőként dolgozik. Férje, Humpty (Jim Belushi _ Kutyám, Jerry Lee, Jim szerint a világ), egy szedett-vetett körhintát üzemeltet több-kevesebb sikerrel, Mickey (Justin Timberlake _ Rossz tanár, Barátság extrákkal), a fiatal életmentő arról álmodozik, hogy író lesz belőle, a fiatal Carolina (Juno Temple _ St. Trinian's, Bakelit), Humpty lánya pedig, bár régóta elhidegült apjától, most kénytelen a házában meghúzni magát, miután gengszterek elől menekül.

 

Kutyátlanok kíméljenek - Filmcafe, május 14. csütörtök, 21h

A harmincas éveiben járó Sarah nyolc hónapja vált el. A családja segíteni akar neki partnert keríteni. A testvérei, Carol és Christine a nővérük nevében társkereső hirdetést ad föl a világhálón: "Érzéki, de az érzelmekre is sokat adó, vonzó és életvidám elvált nő társat keres, akivel megoszthatná a csillagfényes éjszakák magányát. Kutyátlanok kíméljenek!" A sok fura figura közül az egyetlen szóba jöhető esélyes Jake, a félszeg hajóépítő. Ám váratlanul felbukkan Sarah egyik tanítványának frissen elvált édesapja. Bob sármos, kiegyensúlyozott és minden szempontból tökéletesnek tűnik.

 

Mobil - AMC, május 14. csütörtök, 21h

Megszólal egy mobiltelefon. Ryan (Chris Evans) felveszi, és békés életét elragadja a totális káosz: gyilkosság és árulás veszi körül. Egy kétségbeesett női hang jelentkezik. A nő (Kim Basinger) azt állítja, elrabolták, és csupán kimerülő félben lévő, törött telefonja köti össze a külvilággal. Pedig nagy szüksége volna a segítségre, hiszen kisfia hamarosan kijön az iskolából, férje hazafelé indul a munkából _ és mindketten veszélyben vannak.

 

Love Building - M5, május 14. csütörtök, 21h

A drámai vígjáték egy olyan táborban játszódik, amelynek célja a válságba jutott párkapcsolatok "megjavítása". A zsákutcába jutott párokat három pszichoterapeuta és tréner irányítja, akik közösen próbálják meg felidézni a résztvevőkkel a szerelmi történetek kialakulását. A foglalkozások során a párok változatos témájú gyakorlatokon vesznek részt. A résztvevők bízva a sikerben lelkesen és nagy reményekkel vágnak neki a feladatoknak, de a várt eredmény néha visszájára fordul...

 

A nők megkísértése - Duna Tv, május 14. csütörtök, 22.15h

A sikeres, negyvenes párkapcsolati terapeutának egy szép napon a saját házassági válságával kell szembenéznie: elhagyja a férje egy jóval fiatalabb nőért. Cserébe _ és Helena rémületére _ megérkezik azonban az anyja, aki érettebb korában is habzsolja a szerelem örömeit, és a lánya tiltakozása ellenére kézbe veszi a dolgokat. Segítségére van ebben unokája, a húszéves Laura. Testre-, vagy lélekreszabott férfit találnak Helenának, miközben saját kapcsolataikban is rendezniük kell soraikat?

 

Legenda - Film+, május 14. csütörtök, 23.10h

Ron és Reggie Kray (Tom Hardy) mindig is elválaszthatatlanok voltak. A sármos és népszerű Reggie, aki az East-End hercegeként a fényűző londoni éjszakában filmsztárokkal, és bűnözőkkel múlatja az idejét, gyerekkora óta vigyáz a kiszámíthatatlan és erőszakos Ronra. Hűségesen óvja fivérét a bajtól. Miután elintézi, hogy az elmegyógyintézetből kiengedjék őrültnek nyilvánított testvérét, már semmi nem áll az útjukba: együtt söprik le a színről nagy riválisaikat, a Richardsonokat, és egy csapásra átveszik az uralmat a londoni alvilág felett.

 

A fekete bojtár - Duna Tv, május 14. csütörtök, 00.10h

Sinka István, akit az alföldi tanyavilágban csak Fekete bojtárként ismernek, egy rendes, becsületes legény. Kitűnik társai közül műveltségével és olvasottságával. Szerelmével, Piroskával boldogan tervezgetik életüket, amikor váratlan tragédia történik. Izgalmas történet az igazságról, becsületről, kitartástól, a szerelem és a költészet erejéről. Sinka István Fekete bojtár vallomásai és Móricz Zsigmond Barbárok című novellája alapján.

 

 

 

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu