Trónok harca: kiderült, mi lesz Hodor sorsa a könyvváltozatban

A híresen lassan író George R.R. Martin még csak most dolgozik azon a könyvön, amiben a sorozatban már a hatodik évadban, azaz 2016-ban bemutatott események zajlanak. Spoilerezett kicsit.

A 2011 és 2019 között nyolc évadon át futott népszerű fantasyszéria Martin A tűz és jég dala című regényciklusán alapul, amelynek eddig megjelent öt kötetét 1996 és 2011 között adták ki, azaz a sorozat alkotói a hatodik évadtól kezdve már kénytelenek voltak saját kútfőből dolgozni.

Az író ugyan – mivel szintén részt vett a Trónok harca kreatív folyamataiban – nagy vonalakban felvázolta nekik, milyen sorsot szán ennek vagy annak a figurának, de mivel ő még csak most jutott el a hatodik könyv munkálataiig, élt a lehetőséggel, hogy kicsit változtasson azon,

amit ő maga súgott David Benioffnak és D.B. Weissnak, és értelemszerűen azon is, amit a showrunnerek maguk ötöltek ki (és amivel Martin nem is minden esetben értett egyet).

INNENTŐL KEZDVE SPOILERESEK LESZÜNK! A Trónok harca hatodik évadának ötödik, Az ajtó című epizódjában történt, hogy az egyik legszimpatikusabb figura, Hodor, a csekély értelmű, de jóságos óriás meghalt, miközben Brant védelmezte. És az is kiderült, hogy innen ered a neve, azaz az általa ismételgetett egyetlen szó is, amely a ’hold the door!’ (tartsd az ajtót) egymás után ismételgetve történt lerövidülése.

Martin pedig egy nemrégiben megjelent Trónok harca könyvben elárulta, hogy ő egy kicsit más sorsot szán a karakternek. „Úgy gondolom, ők is nagyon jól kivitelezték, de a regényben lesznek azért eltérések” – mondta az író a Fire Cannot Kill a Dragon: Game of Thrones and the Official Untold Story of the Epic Series című kötet szerzőjének. „Nagyon fizikai módon oldották meg ezzel az ajtótartással és Hodor testi erejével. A könyvben Hodor ellop egy régi kardot a kriptából, Bran pedig átvargol belé (átmenetileg átköltözik a testébe – a szerk.), és úgy vív, mert Bran egykor gyakorlott kardvívó volt.

Szóval itt a »tartsd az ajtót!« átalakul inkább a »biztosítsd az utat!«-ig,

tehát hogy fedezze a többieket, amikor jön az ellenség. Hodor pedig küzd, és megöli őket. Egy kicsit más, de az ötlet ugyanaz” – tette hozzá George R.R. Martin, aki 2021-ben tervezi megjelentetni A tűz és jég dala hatodik, The Winds of Winter című kötetét, amelyen jelenleg is nagy erőkkel dolgozik. Egy blogbejegyzésében nemrégiben elárulta, hogy a koronavírus miatt bevezetett karantén ideje alatt rengeteget haladt a könyvvel, amire már közel tíz éve várnak a rajongók – de még mindig sok munka áll előtte.


(via NME)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu