Való Világ: hatalmas patália kerekedett az elmaradt kézimunkából

Zajlik az élet a Való Villában: új beköltözők érkeztek, miközben Lamin sorozatos szabályszegéseivel kivívta magának a 11. évad első büntetését: elzárás lett a jutalma. És akkor az elmaradt kézimunkáról még nem is beszéltünk.

A dolog úgy indult, hogy amikor Sajti hallotta, amint Lamin azzal fordult Bibihez, hogy „verje már ki” neki, a lány viszont visszautasította, mamusznak nevezte a fiút, amiért szexért könyörög. A konfliktus végül az egész reggelt betöltő vitatkozássá fejlődött, majd lassan egyetlen villalakó sem maradhatott ki belőle.



Lamin ugyanis végigjárta az egész házat, és mindenkivel veszekedett egy sort, mert azt feltételezte, hogy valami problémájuk van az ő és Bibi kapcsolatával. Végül megpróbálta Melinát kizavarni a szobából, amivel eléggé felhúzta a lányt. De a kissé indulatos srác két további villatársába is belemászott.

Valamiért ugyanis teljesen felpaprikázta magát azon, hogy Reni nem akarta elárulni, hány férfival volt, és amikor különböző számokat mondott, hazugsággal vádolta. Miután Ákos megpróbálta megvédeni a lányt, Lamin még inkább kifordult magából, és azt vágta mindkettejük szemébe, hogy „hazug g*cik”.



Aki pedig inkább kellemesebb témára vágyik, annak készült egy romantikus videó arról, hogyan izgatta egymást az ágyban Reni és Barna, hiszen nem Lamin és Bibi az egyetlen pár a villában. Ha nem akarunk egyetlen pillanatról sem lemaradni, az RTL+-on követhetjük 0–24-ben az izgalmasabbnál izgalmasabb történéseket.


(via rtl.hu)