Vannak fekete szamurájok! - Szellemkutya

Ha nem is ez az amúgy is igen erős életmű legkiemelkedőbb darabja, de a Szellemkutya Jim Jarmusch egyik legszerethetőbb filmje, még akkor is, ha kőkemény gengsztereposznak kicsit bumfordi.

Jim Jarmuscht mindig is rendkívül szerethető karakterei miatt szerettük, akiket többnyire furcsa kalandokba sodor az élet, és akik többnyire a légynek sem tudnának ártani. A Szellemkutya (1999) címszereplője, a fekete bőrű Szellemkutya nem ilyen. Ő bérgyilkos, ismeretlen embereket öl meg a maffia megbízásából. New York utcáin nevelkedett, és egy utcai verekedés során egy olasz gengszter, Louie, mentette meg az életét. Ettől kezdve Szellemkutya az adósa lett, munkát vállalt a bűnözőnél, és a legnehezebb feladatok végrehajtásával törleszt. A bushido megszállottjaként sosem válik meg a szamurájok szent könyvétől, a Hagakurétól. Egy tetőtéri lakásban él, és galambokat tenyészt, amelyek az ázsiai kultúrában a lélek mellett a halált és a szerencsétlenséget is szimbolizálják. Szellemkutya a madarak segítségével kommunikál munkaadójával. Érzelmek nélkül, ridegen gyilkol, nem hagyva maga után semmilyen nyomot. Egy alkalommal életben hagyja a gyilkosság szemtanúját, egy lányt, és mivel az áldozat is maffiózó volt, ezért a hibáért Louie és társai halálra ítélik Szellemkutyát.

A Szellemkutya, annak ellenére, hogy egy Jarmusch filmhez képest sok benne a gyilkosság és az erőszak – ilyen szempontból legfeljebb a Halott ember (1995) versenyezhet vele -, mégsem krimi vagy maffiafilm. Ez a főhősről, pontosabban a mackós termetű Forest Whitakerről szól, akiről talán az utolsó dolog a szamuráj lenne, ami eszünkbe jut. Mégis, Whitakerben annyi a méltóság, annyira összeolvad a karakterrel, hogy egy másodpercre sem válik nevetségessé, ahogy a szamurájkardjával gyakorol, ahogy japán bölcsességeket osztogat. És ahogy a barátaival bánik, például az angolul egy kukkot sem tudó Raymonddal (Isaach De Bankolé, aki több más Jarmusch filmben is szerepelt), merthogy ő sem beszél franciául, így kettejük társalgása teljesen bizarr esemény.

Persze Jarmuscht azért szeretjük, mert bizarr. Jó értelemben bizarr, tessék csak ránézni. És a fekete szamuráj is jó értelemben bizarr, de ha valaki más csinálta volna meg a történetét, az valószínűleg csapnivaló lett volna. Igaz, jó eséllyel senki más nem rendezett volna egy olyan sztorit, ahol egy katanát forgató, befont hajú, nagydarab feka nekimegy az olasz maffiának. Amihez persze egy Jarmusch filmhez méltóan remek zene is jár, amit most RZA rakott össze a Wu-Tang Clanból, a vezető operatőr pedig most is a rendező kedvence, Robby Müller volt.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu