Vasárnap este sírni fogsz!

Ha megnézed az Egy kutya négy életét. És nevetni, ha a nácivadász Becstelen Brigantykra kapcsolsz!

Közöttünk az űr - SuperTV2, február 2. vasárnap, 16.10h

Gardner Elliot az első ember, aki a Marson született. Édesanyja, aki szintén űrhajós volt, belehalt a szülésbe. A kamasz feltett szándéka megtalálni az édesapját, ezért a Földre látogat. A rengeteg veszély mellett a szerelem is rátalálni látszik.

Legendás állatok és megfigyelésük - RTL Klub, február 2. vasárnap, 19h

Göthe Salmander professzor (Eddie Redmayne), a bűvös fenevadak és bestiák szakembere New Yorkba érkezik, hogy foltos golymókat vásároljon. Hamarosan azonban a minisztériumban találja magát, ahol Percival Graves (Colin Farrell) súlyos büntetést készül kiszabni rá mágiahasználat miatt. Közben kiderül, hogy a városban egy szörnyű erő tombol, megfélemlítve a varázslók és varázstalan embereket egyaránt, ráadásul Salamander mágikus bőröndjéből több lény is kiszabadul. Salamander próbálja megállítani a katasztrófát, és közben szembetalálja magát Percivallal, aki egészen más, mint akinek mutatja magát.

Becstelen Brigantyk - AMC, február 2. vasárnap, 20h

A megszállt Franciaországban Shosanna szemtanúja lesz, ahogy a német Hans Landa ezredes lemészároltatja a családját. A lánynak sikerül megszöknie. Új személyiséget felvéve Párizsban telepszik le, ahol egy mozit üzemeltet. Közben az amerikai Aldo Raine hadnagy zsidó katonákból verbuvál csapatot, amely a brutális akciói miatt kétes hírnévre tesz szert a németek között. A német vezetés Shosanna moziját szemeli ki az új propagandafilm premierjére, melyen a Führer és a többi vezető is megjelenik. Miközben Shosanna merényletre készül, Raine csapata is akcióba lendül, hogy a helyzetet kihasználja.

Ilyen az élet - Cool, február 2. vasárnap, 20.40h

Holly (Katherine Heigl) és Eric (Josh Duhamel) amennyire sikeres az üzletben, annyira sikertelen a szerelemben. A randijuk is katasztrofálisan sikerült. Ki nem állhatják egymást, viszont mindketten odavannak a csöpp keresztlányukért. Amikor a kis Sophie szülei tragikus balesetben életüket vesztik, a gyermeküket rájuk hagyják. Nincs más hátra, félre kell tenniük minden ellenszenvüket és a nézeteltéréseiket. Kénytelenek összeköltözni, és a karrierjüket, illetve más, addig fontosnak dolgaikat háttérbe szorítani. Idővel rájönnek, hogy az együttélés nem is annyira szörnyű, mint ahogy azt gondolták.

Törés - Viasat6, február 2. vasárnap, 21h

Amikor Ted Crawford rájön, hogy a fiatal felesége megcsalja, tökéletes gyilkossági tervet eszel ki. A házába berontó rendőrök pisztollyal a kezében találják, és Crawford nem is tagadja, hogy lelőtte a nejét, akiben Nunally detektív döbbenten fedezi fel a szeretőjét. Crawfordot letartóztatják, és miután beismerő vallomást tesz, börtönbe zárják. Az eset könnyed feladatnak tűnik az ambiciózus Willy Beachum helyettes kerületi ügyész számára. Ám egyre jobban belebonyolódik az ügybe, és nem veszi észre, hogy Crawford mozgatja a szálakat. A két férfi között életre-halálra szóló küzdelem kezdődik.

Egy kutya négy élete - Prime, február 2. vasárnap, 21h

Bailey egy pajkos kiskutyaként jön a világra, története pedig egy szerető kisfiú karjaiban kezdődik. A tapasztalatlan gazdi és a játékra mindig kész eb hamarosan elválaszthatatlan barátokká válnak, akik feltétel nélkül elfogadják egymást. Megannyi izgalmas kalandot élnek át együtt, miközben Bailey arra a nagy kérdésre keresi a választ: mi lehet a létezése célja, mi keresni valója van az emberek között. Ahogy múlnak az évek a már aggastyán korba lépő Bailey tudja, hamarosan el kell búcsúznia a számára legfontosabb személytől, akivel élete minden egyes napját megosztotta. Ám ekkor megtörténik a csoda, és egy újabb kölyökkutya testében születik ujjá. Később aztán egy újabb és megint egy újabb eb bőrébe bújva éli mozgalmas, vidám és meghitt pillanatokkal teli életét. Vándorlásai során számos gazdit tanít meg nevetni és szeretni, mialatt próbálja megérteni, milyen küldetéssel született a világra.

Égető bizonyíték - Film Mánia, február 2. vasárnap, 21h

A Linda (Frances McDormand) a krosodó fitneszedző, és kollégája, Chad (Brad Pitt) találnak egy különös lemezt. Kiderül, hogy egy CIA-ügynök, az alkoholista Osbourne Coxot (John Malkovich) visszaemlékezései vannak rajta, akit nemrég rúgtak ki a szervezetből, ráadásul a felesége is válni akar. Linda és Chad pénzt szimatol. Először megpróbálják megzsarolni a férfit, majd amikor ez nem jön össze, az orosz követségre mennek szerencsét próbálni.

Mad Max - A harag útja - Film+, február 2. vasárnap, 21h

A világvége olyan régen volt, hogy már alig akad, aki emlékezne rá. Az emberiség egykori dicsőségének hosszú ideje vége, a Föld egyetlen hatalmas sivatag; a kevés életben maradt kíméletlen gyilkossá, fosztogató ragadozóvá vált, és bármire képes, csak hogy egy nappal tovább bírja. De akadnak még olyanok, akik rendbe hozhatnák, ami, úgy tűnik, visszavonhatatlanul elromlott. Ketten vannak, és örök menekülés az életük. Az egyikük Max: hallgatag, harcos férfi, aki felesége és gyermeke halála után már csak a megbékélést keresi a vad káoszban. A másik Furiosa, a katonanő, aki úgy hiszi, túlélésének záloga az, ha eljut a sivatagon túlra, arra a tájra, ahol a gyerekkorát töltötte.

Fekete-tenger - Viasat3, február 2. vasárnap, 21h

Robinsonra, a veterán tengeralattjáró-kapitányra rossz idők járnak, kirúgják a hajóbontói állásából, a felesége is elhagyja, ráadásul magával viszi a gyereküket is. Hamarosan a kapitány fülébe jut a pletyka a második világháborúban a Fekete-tengeren elsüllyedt orosz tengeralattjáróról, amely állítólag negyvenmillió dollár értékű aranyat szállított. Robinson csapatot szervez, és némi segítséggel vásárol egy öreg tengeralattjárót, hogy a kincs nyomára bukkanjon, mielőtt mások is szemet vetnének rá.

Szemfényvesztők - RTL Klub, február 2. vasárnap, 21.45h

A világ legjobb illuzionistáinak egy csapata bankot rabol, de nem is akárhogyan: a mindenkit megtévesztő műsorszámuk végeztével a közönség sorai közé szórják a megszerzett pénzt. Az FBI értetlenül áll az agyafúrt attrakció előtt, nem is sejtve, hogy egy sokkal nagyobb dobásra készülnek a szemfényvesztők.

BP Underground: Hip hop - M2, február 2. vasárnap, 21.10h

A BP Underground dokumentumfilm sorozat tisztelgés a város underground szubkultúrái előtt. A különböző epizódok célja az adott szcéna kialakulásának és közösségépítő erejének bemutatása, amelyekben a szubkultúra meghatározó figuráin keresztül, eredeti archív felvételek segítségével kalauzolják el a nézőt a legfontosabb zenéktől a közvetített üzenetig, az ikonikus lemezbolttól a kultikus klubig. A Koltay Anna-Turán Eszter alkotópáros sorozatának második epizódja a hazai hip hop szubkultúrát mutatja be. A film olyan városi csomópontokat érint, mint akár a Filatorigát, a Maszk klub vagy a Kultiplex, felemlegetve olyan bulikat, mint a Fila Rap Jam, a Gimmeshot, a Microfonparty-k, vagy OSG-k. Bemutatja a színtér fontosabb szereplőit a rapperek és DJ-k mellett a graffiti kultúrától a roma hip hop-on és a női előadókon át a breakesekig bezárólag. A BP Underground hip hop epizódja mint egyfajta korlenyomat, visszahozza a '90-es évek és 2000-es évek elejének életérzését. A Highlights of Hungary díjas film Berlintől Los Angeles-ig részt vett több nemzetközi filmfesztiválon.

Az ördög maga - TV4, február 2. vasárnap, 22h

Tom O'Meara átlagos New York-i rendőr, átlagos családdal és az átlagosnál mélyebb érzelmekkel. Ezek az érzelmek motiválják akkor is, amikor megesik a szíve egy magányos északír emigránson, Rory Devaney-n, és úgy dönt, a családjába fogadja. Tom közvetlen környezete a házigazdához hasonlóan nemcsak befogadja, de meg is szereti az új jövevényt, a fiú pedig mindent megtesz azért, hogy meghálálja a bizalmat. Rory igazi múltja azonban mindvégig rejtve marad a rendőr előtt, mint ahogyan az ok is, amely őt Amerikába hozta... Egyszer azonban minden titokról fellebben a fátyol. Tom is megtudja az igazságot: a fiú személyében valóságos időzített bombát vett a házába, hiszen Rory a század legveszedelmesebb terroristáinak egyike.

A hold hangjai - Duna Tv, február 2. vasárnap, 22.20h

Egy olasz kisvárosban Salvini, a költő ábrándozik és álmodozik, a hold hangját hallva járja az éjszakákat és a nappalokat. Különböző emberekkel találkozik, akik színes kavalkádot alkotnak körülötte, legyenek kukkolók, szépségkirálynők, tévések, politikusok, táncoló fiatalok. Ő közben válaszokat keres, és persze a szerelmét, az emberek pedig még a holdat is képesek lehozni az égről. Ahogy azt már megszokhattuk a nagy olasz mestertől, Federico Fellini most is pillanatok alatt képes elvarázsolni bennünket. Cirkuszba illő kavalkádba sodor, megnevettet és megsirat, gyönyörű pillanatokat mutat jellegzetes, különc karaktereivel. Fellini poétikus filmje Ermanno Cavazzoni "A tébolyultak költeménye" című regénye alapján készült.

Rumnapló - RTLII, február 2. vasárnap, 23.10h

A Hunter S. Thompson azonos című regénye alapján készült film főszereplője Paul Kemp egy meghasonlott, alkoholista újságíró. Aki egy kocsmában iszogatva rádöbben, hogy problémái nagy részét a túlontúl zajos és ideges New York városa okozza, ezért úgy dönt elutazik Puerto Rico-ra és egy helyi lapnak fog írni. A szigeten a rum olcsóbb a víznél és Paul hamarosan teljesen beilleszkedik a rum-áztatta őslakosok közé, valamint belehabarodik a bombázóba Chenault-ba aki pechjére már jegyben jár egy kétes üzelmeket folytató üzletemberrel, Sanderson-nal. Amikor Sanderson megbízza őt, hogy írjon róla, Kemp döntés elé kerül: vagy meghajlik előtte és tisztára mossa a korrupt üzletember nevét vagy kiteregeti a szennyest.