Viking, arab két jó barát

  • Vízer Balázs

John McTiernan némi keleti ízzel fűszerezett északi meséje ugyan Amerikában elhasalt a bemutatón, de az emberek lassan kezdtek rájönni, milyen menők is a medvebőrbe bújt rémek ellen küzdő viking harcosok. Mert azok!

A 13. harcos (1999)

A filmtörténet egyik legnagyobb bukásaként szokás emlegetni ezt a bizarr mesét, ami nem feltétlenül biztos, mert a konkrét számokat a jó ég tudja, miért, de nem ismerjük, az viszont teljesen biztos, hogy John McTiernan egyébként szerintem rendkívül izgalmas filmje tette újra népszerű filmes témává a vikingek életét. Akarom mondani, az irodalmi alapanyagként szolgáló regény szerzője, Michael Crichton filmje, mivel a katasztrofális tesztvetítések után a stúdió elzavarta McTiernant, elhívták Crichtont, aki rengeteg jelenetet újraforgatott, részben azért, mert sok minden túl erőszakos volt a kívánt korhatár besoroláshoz, majd rengeteg idő ment el az utómunkálatokra. Majd több mint másfél év csúszással mutatták be a készterméket, ami, tény és való, Amerikában nagyot bukott, a nemzetközi piacon viszont elég jól teljesített, talán azért is, mert ez egyfajta összeurópai mese.

Chrichton szokása szerint valós történelmi tényekre építette fantasztikus meséjét, és valóban élt például az az arab utazó, Ahmed Ibn Fadlan, aki sok más nép mellett találkozott a Volga mentén portyázó vikingekkel, írt szokásaikról, és nyilvánvalóan lenyűgözték a hatalmas termetű, méltóságteljes harcosok. És ennyi elég is volt az írónak, meséjében a vikingek távoli földjét egy misztikus törzs tartja rettegésben, amelynek tagjai elhurcolják és felfalják az embereket. A jóslat szerint csak úgy lehet legyőzni a szörnyű ellenséget, ha a tizenkét északi harcos mellé tizenharmadikként egy idegen áll, és ez lesz a nőügyei miatt száműzött, rendkívül művelt arab herceg, akit többé-kevésbé akarata ellenére cipelnek magukkal. És akit hozzájuk képest apró termete, díszes ruházata és kifinomult beszéde miatt – ekkor valóban Arábia képviselte a magas kultúrát Európához képest – eleinte lenéznek és kinevetnek, ám ő hamar kivívja új barátai elismerését.

Merthogy van munka bőven, a titokzatos ellenség, a medvékre hasonlító Wendolok – akiket Crichton az ősi északi sagából, a Beowolfból kölcsönzött ki – újra és újra lecsapnak, és valóban olyan rettenetesek, mint ahogy azt mondták róluk. Persze egy viking semmitől sem fél, és a 13 harcos, akik már az első napon sincsenek 13-an, hiszen egyre fogynak az összecsapások során, állják a sarat, és minden küzdelem után egyre közelebb kerülnek legyőzésükhöz, illetve gyenge pontjuk megtalálásához. A végső harcban pedig, amelyet a rendező egész konkrétan Akira Kurosawa Hét szamurájából ollózott ki, eldől, ki az igazi férfi és mit rejt a medvebőr! És jegyezzük meg azt is, hogy Antonio Banderas tényleg nagyszerű, de a filmet nem ő viszi el, hanem a másik 12 harcos, élükön Vladimir Kulich-csal és Dennis Storhoijal, merthogy annyira hitelesen hozzák a marcona, mégis csupaszív vitézeket!