A Concerto Music közleménye az elrendelt veszélyhelyzet kapcsán

Közlemény az elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatban

A nemzetközi turnészervező közösség, a hazai rendezvényszervező partnerek és a zenekarok közösen keresik a megoldást az egyre több európai országban, és tegnap óta Magyarországon is elrendelt korlátozások teremtette új helyzetben. A Concerto Music mindenben betartja a kormányrendeletben foglaltakat, így nem lehet kizárni azt, hogy a március 18-ai tAKiDA koncert utáni további rendezvények is érintettek lesznek. Folyamatosan figyeljük a járvánnyal kapcsolatos híreket és rendelkezéseket, és azon dolgozunk partnereinkkel, hogy szükség esetére új időpontokat találjunk a veszélybe került közeli koncerteknek.

Ennek megfelelően az esetleges jövőbeli változásokról akkor adunk hírt, hogy ha már rögzítésre került az új időpont, vagy ha biztossá vált az elmaradás. Minden koncert esetén legkésőbb 1 héttel a rendezvény előtt jelentkezünk majd a hírekkel. Ha változik az időpont vagy elmarad egy koncert, akkor a jogszabályoknak megfelelően minden esetben biztosított lesz a 30 napos jegyvisszaváltási lehetőség is.

Bár a korlátozások megnehezítik az életünket, de a munka nem áll meg, sőt: mi minden energiáinkat arra fordítjuk, hogy a sokak által várt szuper koncertélményeket legfeljebb csak elhalasztani kelljen. Ezért is kérjük, hogy akinek lehetősége engedi, és egyetért a fentiekkel, az csatlakozzon a nemrég indult mozgalomhoz, és támogassa a munkánkat azzal, hogy nem váltja vissza a jegyét. #neváltsvisszajegyet

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu
https://www.facebook.com/concertoconcerts
Közlemény a Facebookon: https://www.facebook.com/concertoconcerts/posts/10156675305525448