Az Aranyakkord amerikai kalandjai

Az Aranyakkord Kiss Tibi (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) dalkeltetője. A duó idén adta az első koncertjét, de a hatodik fellépésük már New York-ban volt. Az Aranyakkord koncertjein a közönség közelebb kerülhet a dalok gyökeréhez, ott lehetnek egy-egy ötlet, dal születésekor. Valahogy így nézett ez ki a tavaszi amerikai turnéjuk során is, amelynek eredménye a most megjelent 69 Dollar Guitar Amp című daluk. A kettős szeptemberben újabb amerikai turnéra indul.

Az Aranyakkord tavasszal épphogy túl volt első hazai turnéján, már repültek is az Egyesült Államokba, ahol játszottak New Yorkban, Los Angelesben, San Diegoban, Seattle-ben és Portlandben is. A turné során született meg a 69 Dollar Guitar Amp ötlete, melyhez egy klipet is készítettek a kint felvett élményeikből, de meséljen a dalról inkább Kiss Tibi:


„Ez egy road movie, amit az Aranyakkord amerikai turnéja ihletett. Szinte még meg se alakultunk, de kezdték lekötni a bulikat New York-ba, Los Angeles-be, Portlandben. Így alakult ez a dal is az utazás közben, így forgattuk le hozzá a klip nyersanyagot telefonjainkkal és így csiszolódtunk össze, ketten Vastikával. Már útközben elkezdte írni magát a dal, minden szereplő és minden, ami benne van ott történt velünk. Ez a mi sztorink, ahogy megérkeztünk hangszerek, erősítők nélkül és belesimultunk a hangulatba. Hazajöttünk és felvettük. A címet az a 69 dolláros erősítő ihlette, melyet Vastikának találtunk Seattle-ben. Egyből beleszerettünk. A dirty old workhorse egy 60-as évekbeli Harmony gitár, ami szintén a koncertek főszereplője lett és East Village-ben leltünk rá, a New York-i koncert előtt három órával. Így harcra kész állapotba kerültünk. Közben figurákkal, életérzésekkel, időzónákkal és évszakokkal a hátizsákunkban már meg is volt a dal alapanyag.”
A felvételek során Anrdew Hefler (vokál, amerikai életérzés) és Jánky Zsolt (amerikaiul dobolás) segítette a duó munkáját. Az Aranyakkord immáron az új számmal felvértezve szeptemberben ismét útra kel, hogy meghódítsa Amerikát, ezúttal Los Angelesben, New Yorkban, Bostonban, Phoenixben, Taosban és Chicagoban érdemes őket keresni.

Színházi előadások az ünnepekre Budapesten
Színházi előadások az ünnepekre Budapesten

2018. december 25 -31. közötti időszakból válogattunk.

Jegyvásárlás