Boldog 70. születésnapot, David Coverdale!

70 éves minden idők egyik legnagyszerűbb hard rock énekese, aki mindössze 22 évesen lett Ian Gillan méltó utódja a Deep Purple-ben, majd a banda felbomlását követően egy rövid szólókarrier után létrehozta saját, Whitesnake nevű csapatát. Összeállításunkban rangsoroltuk a mester karrierjének - szerintünk - legjobban sikerült és legfontosabb dalait, egy-egy klasszikussal felidézve pályafutása legfontosabb állomásait.

15. Deep Purple: Stormbringer (1974)

1974-ben a Purple két lemezt is piacra dobott, a sorban második a „Stormbringer” címet kapta, az azonos című nyitódal pedig akár a „Burn” folytatásaként is felfogható.

14. Whitesnake: Don't Break My Heart Again (1981)

Coverdale szerzeménye, amit első házasságának zátonyra futása inspirált, 1981-ben meghozta a csapat számára a második Top 20-as helyezésüket az angol slágerlistán.

13. Deep Purple: Soldier of Fortune (1974)

Habár a „Stormbringer” zárótétele sosem jelent meg kislemezen, vagy lett toplistás sláger, a gyönyörű lírai tétel a banda és az énekes híveinek egyik legnagyobb kedvencévé vált.

12. Coverdale/Page: Take Me for a Little While (1993)

Miután a Whitesnake 1990 végén pihenőre vonult, Coverdale egyesítette erőit a Led Zeppelin legendás gitárosával, Jimmy Page-dzsel, az eredmény pedig az egyszerűen Coverdale/Page névre keresztelt formáció azonos című egyetlen albumában materializálódott, ami 1993-ban került a boltok polcaira.

11. Whitesnake: Ain't No Love in the Heart of the City (1978)

A frissen megalakult Whitesnake az R&B énekes Bobby Bland 1974-es klasszikusát értelmezte újra a debütáló kislemezén, ami azóta is a koncertjeik elmaradhatatlan, örök darabja maradt.

10. Whitesnake: Now You're Gone (1989)

Az „amerikanizálódott” Whitesnake hattyúdala, amelyben nem kisebb nevek segítették ki a csapatot a háttérvokálok terén, mint a régi bajtárs, Glenn Hughes vagy a Mr. Mister frontembere, Richard Page. A gitároknál pedig természetesen a David Lee Roth zenekarából átigazoló Steve Vai hallható.

09. Whitesnake: Love Ain't No Stranger (1984)

Az 1984-es "Slide It In" című album egyik legnagyobb slágere, amely egyfajta átmenetet képez a banda korai, blues rockos hangzása, illetve a majdani aréna rock felfogása között, megágyazva ezzel a csapat három évvel később bekövetkező, őrületes tengerentúli sikereinek.

08. Whitesnake: The Deeper the Love (1989)

A csapat utolsó Top 40-es dala Amerikában, amely a „Slip of the Tongue” című albumuk legnagyobb slágere volt. Egyben a csapat utolsó videoklipje is, amelyben Coverdale akkori felesége, a nemrég elhunyt Tawny Kitaen is szerepelt.

07. Whitesnake: Give Me All Your Love (1987)

Az elképesztő sikerű „Whitesnake” című anyag utolsó kislemezes dala, és az egyetlen, amelyben az azóta a Def Leppard sorait erősítő Vivian Campbell gitáros játéka hallható. Valamint az egyedüli olyan kisfilm az album slágerei közül, amelyben NEM szerepel a szinte a csapat kabalájává váló későbbi Mrs. Coverdale.

06. Deep Purple: Mistreated (1974)

A „Burn” című album leghosszabb dala ez a blues rock ballada, amelyben Coverdale végérvényesen bebizonyította, hogy nem csak énekesként és frontemberként, de szerzőként is képes betölteni az Ian Gillan után keletkezett űrt.

05. Whitesnake: Fool for Your Loving (1980)

A banda első Top 20-as slágere Angliában, ami még a tengerentúlon is a Top 40 közelébe került és a mai napig a zenekar egyik legismertebb dalának számít. Az eredetileg B.B. Kingnek írt szám később a „Slip of the Tongue” című lemezen is helyet kapott egy MTV-kompatibilis, új változatban, azonban a banda nyers, blues alapú hard rock hangzására talán nincs is tökéletesebb példa az eredeti verziónál.

04. Whitesnake: Still of the Night (1987)

Nem is nyithatná tökéletesebb dal az 1987-es albumot (az európai kiadáson), mint ez a monumentális hard rock mestermű. Coverdale a karrierje egyik legzseniálisabb teljesítményét nyújtja, de a közel 7 perces szerzemény minden egyes mozzanata páratlan. Ennek ellenére az énekes az albumot feljátszó teljes zenekart még a kislemez megjelenése előtt lapátra tette, így a helyükre érkező új gárda szó szerint a klipforgatáson találkozott először egymással.  Az ominózus kisfilmben ismerhettük meg Coverdale akkori barátnőjét és későbbi feleségét, Tawny Kitaent, a videó pedig annak a Marty Callner rendező által létrehozott trilógiának az első része lett, amely Amerikában végül a korszak egyik első számú sztárcsapatává tette az új erőre kapó bandát.

03. Deep Purple: Burn (1974)

Coverdale Deep Purple-béli munkásságának csúcsa az első vele készült album címadó tétele, amelyben Glenn Hughes basszusgitárossal közösen osztják meg az énekesi feladatokat. A szám nem csupán Coverdale vagy a Deep Purple, de az egyetemes hard rock zene egyik legfantasztikusabb mesterművének számít.

02. Whitesnake: Is This Love (1987)

A banda - és nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egész ’80-as évek - talán legnagyszerűbb power balladája eredetileg Tina Turner számára íródott, de szerencsére a csapat végül megtartotta magának. És milyen jól tették, hiszen a dal egészen a Billboard 100-as lista második helyéig juttatta az immáron MTV-kedvenc csapatot. A hozzá készült, ma már legendás videoklip - benne Coverdale mindössze egy testhez simuló, áttetsző ruhát viselő barátnőjével - a zenecsatorna egyik legjátszottabb kisfilmje lett és első helyezettünkkel egyetemben óriási szerepe volt abban, hogy az 1987-es album végül több mint 8 millió példányban talált gazdára, csak az Egyesült Államokban.

01. Whitesnake: Here I Go Again '87 (1987)

Nem is maradhatott más hátra, mint az a dal, amely gyakorlatilag egyet jelent a Whitesnake nevével. Az eredetileg az 1982-es "Saints and Sinners" című albumon megjelent szám akkor ugyan csak mérsékelt sikert aratott, azonban a benne érzett potenciál miatt az 1987-es albumra egy felturbózott, modern változatban ismét rögzítették. Az új verzió pedig közel 10 évvel a banda megalakulása után végre meghozta a zenekar számára a totális mainstream áttörést és a hőn áhított amerikai szupersztár státusztTawny Kitaen főszereplésével készült ikonikus videoklipje ugyanis kirobbanthatatlan volt az MTV képernyőjéről és egészen az amerikai slágerlista élére repítette a zenekart.