Ezeket a produkciókat nézd meg a VOLT fesztiválon

29. alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb és egyben legszerethetőbb vidéki fesztivált. Íme egy kis ízelítő, hogy mi minden vár rátok idén június 21. és 25. közt Sopronban, a teljesség igénye nélkül.

Június 21. kedd:

A nyitónap húzóneve a brit Muse lesz, akik Will of the People címmel idén augusztus 26-án dobják piacra vadonatúj nagylemezüket, de előtte még lenyomnak egy Európa-turnét, amelynek egyik állomása Sopron, egész pontosan a VOLT fesztivál lesz. Matt Bellamyék 22:30-tól lesznek láthatóak a Telekom Nagyszínpadon, de előttük is akad még bőven nézni-és hallgatnivaló a magyar vonalon is. Előttük fellép az Ivan & the Parazol, a Carson Coma és a Tankcsapda is, a Telekom Kraft színpadon pedig többek közt a Bohemian Betyars, a Margaret Island és a Hiperkarma zenél majd.

 

Június 22. szerda:

A második napon az amerikai The Killers koncertje lesz a fesztivál főattrakciója, ugyancsak 22:30-tól, de 18:45-től a szintén az USA-ból származó, keresztény rockbanda, a Skillet is tiszteletét teszi a Telekom Nagyszínpadon. Közöttük szendvicsben hazánk egyik legnépszerűbb fiatal zenekara, a Bagossy Brothers Company muzsikál majd, a Kraft Színpadon pedig többek közt a Blahalouisiana, a Middlemist Red és a Paddy & the Rats húzza majd a talpalávalót. És szerdán megnyílik a Beko Színpad is, olyan nevekkel, mint a Pál Utcai Fiúk, Krúbi vagy az Esti Kornél, a hajnali órákban pedig Metzker Viki és Yamina, valamint Jumodaddy gondoskodik a jó hangulatról.

 

Június 23. csütörtök:

A harmadik napon a legfiatalabb generáció kedvencei követik egymást: Dzsúdló és a Follow the Flow után az Egyesült Királyság nagyágyúi, Yungblud és a Bring Me the Horizon szántják fel a Nagyszínpadot. A Beko Színpadon főként a rock/metal zenéé (Down for Whatever, Lord, Road), a Kraft Színpadon pedig az alternatív rocké (Fran Palermo, Csaknekedkislány, Ricsárdgír) lesz a főszerep, de előbbin a fellépők közt találjuk a Punnany Massifot is.

 

Június 24. péntek:

Talán az egyik legszínesebbnek az utolsó előtti nap felhozatala ígérkezik, a Telekom Nagyszínpadon olyan közönségkedvencekkel, mint a fiatalok bálványa, Azahriah vagy az idén nagykorúvá vált Halott Pénz, a nemzetközi vonalról pedig a kanadai pop punk ikon, a Sum 41 koncertje koronázza meg az estét. A Beko Színpadon ott lesz Rácz Gergő és Orsovai Reni, a Ganxsta Zolee és a Kartel, az Elefánt, valamint a Byealex és a Slepp is, éjfél után pedig a Necc Party bulijára tombolhatunk. A Kraft színpadot főként a rockzene nagyágyúi veszik majd be, hiszen a Lazarvs, a Fish! és a Supernem is ezen a napon zúz majd.

 

Június 25. szombat:

A zárónapon a brit Passenger után a legsikeresebb magyar duó, Majka és Curtis tüzeli fel a közönséget a Telekom Nagyszínpadon, őket pedig az ausztrál Pendulum követi majd. A Beko Színpadon az alternatív rock képviselői (Aurevoir., 30Y, Vad Fruttik) közt kakukktojásként ott lesz a Wellhello, a Kraft színapdon pedig főként a hip hop zene (Dé:Nash, Beton.Hofi, Hősök, Bëlga) dominál majd.