Ismét gyorssegély a jövedelem nélkül maradt művészeknek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a vírusjárvány kezdete óta harmadik alkalommal döntött rendkívüli szociális támogatási keretről. Ennek értelmében 60 millió forintot különített el a pandémia miatt meghosszabbított hatósági korlátozó intézkedések következtében nehéz helyzetbe került előadóművészeket megsegítésére. A megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.

Az elhúzódó veszélyhelyzet továbbra sem teszi lehetővé rendezvények megtartását, ami több ezer előadóművészt sodort mély egzisztenciális válságba. Az EJI ezúttal is feladatának tartja, hogy a tavaly tavaszi és téli támogatáshoz hasonlóan újabb lépéseket tegyen a rászoruló előadók megsegítése érdekében. A támogatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket a művésztársadalom maga termel meg.

Az újabb szolidaritási intézkedés életbe lépését Dr. Gyimesi László, az EJI elnöke jelentette be. Hangsúlyozta: „Azt tapasztaljuk, hogy művészeink túlnyomó része mostanra nagyon komoly megélhetési gondokkal küzd. Büszkék vagyunk arra, hogy harmadik alkalommal is tudunk egy szerény összegű, átlag 70 ezer forintos mentőövet nyújtani kollégáinknak. Az EJI feladatának tekinti a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, bízva abban, hogy az oltások hatása lehetővé teszi az élő előadások mielőbbi visszatérését és abban is, hogy az európai uniós jogszabályok kedvező változásai alapján a magyar szabályozás a jövőben több jogot és díjazást biztosít az előadóművészek számára."

A rendkívüli szociális támogatást minden előadóművész (zeneművész, színművész, táncművész, artistaművész) azonos feltételekkel igényelheti. Ha a benyújtott igények meghaladják a támogatás rendelkezésre álló forrásait, előnyben részesülnek azok, akik a 2020 márciusában, illetve novemberében elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt nem kaptak az EJI-től rendkívüli szociális támogatást, illetve azok, akik magukon kívül más személyeket is eltartanak.

A kérelmeket kizárólag elektronikus úton, március 10-ig lehet benyújtani, azokról az egyesület gyorsított eljárással dönt, és március végéig kifizeti a megítélt összegeket.

A legújabb rendkívüli szociális segélyről még több tudható meg a következő linken: https://www.eji.hu/cikk/rendkivuli_szocialis_tamogatas_covid_19_2021_i_szabalyzata