Jövőre kétszer is Magyarországon koncertezik Sting

2022-ben két alkalommal is visszatér hazánkba a 17-szeres Grammy-díjas zenész, aki március 16-án Budapesten, 17-én pedig Debrecenben lép majd színpadra.

Az idén 70 éves legenda utoljára 2019 nyarán járt nálunk, akkor a Papp László Budapest Sportarénában adott nagy sikerű koncertet, a My Songs elnevezésű világkörüli turnéja keretein belül. A koronavírus járvány okozta globális leállás után pedig most ismét útra kel, hogy folytassa a legjobb dalait felvonultató koncertkörútját, amelynek során jövő tavasszal nem csupán egy, de két magyarországi városban is elcsíphetjük az örökifjú művészt.

A The Police-ban töltött évei, valamint a szólókarrierje legnagyobb slágereiből összeválogatott műsort színpadra vivő My Songs turnéhoz ugyanis új európai dátumokat jelentett be a brit szupersztár, a helyszínek közt pedig egyaránt ott találjuk a budapesti Papp László Sportarénát és a debreceni Főnix Arénát is.

Forrás: Live Nation

 

Sting a magyar fővárosban 2022. március 16-án, szerdán, Debrecenben pedig másnap, azaz március 17-én csütörtökön lép majd színpadra.


Ez lesz az énekes-basszusgitáros tizenharmadik, illetve tizennegyedik koncertje hazánkban: először 1988-ban tette tiszteletét nálunk, amikor Bruce Springsteen, Peter Gabriel, Tracy Chapman és Youssou N'Dour társaságában lépett fel a Népstadionban, az emberi jogokért küzdő szervezet, az Amnesty International által tető alá hozott világkörüli turné budapesti állomásán.

Az ikonikus zenész egyébként napokon belül, november 19-én új stúdióalbummal jelentkezik, „The Bridge” címmel, amelynek anyagát a világjárvány alatt írta és rögzítette, a korong dalainak témái közt pedig ott szerepel a személyes veszteség, az elkülönítés, a zűrzavar, a bezártság, illetve a rendkívüli társadalmi és politikai felfordulás is.

További érdekesség, hogy a most bejelentett európai dátumokon Sting fia, Joe Sumner melegíti majd be a közönséget édesapja fellépése előtt.