Karanténból Szól A Nóta

A jelenlegi járványügyi helyzet hívta életre a Karanténból szól a nóta elnevezésű Facebook oldalt, melynek elsődleges célja, hogy naponta élő produkciókat közvetítsen a magyar népzenei, cigányzenei és jazz szférából. A hiánypótló kezdeményezés a zene szeretete és a zenészek elhivatottsága mellett az említett műfajok alulreprezentáltságának ellensúlyozása és az érdeklődő közönség kiszolgálása céljából jött létre.

„A zenészek – ahogy a potenciális közönség is – otthon ragadtak, a koncertek elmaradnak, nincs lehetőség sem a közös munkára, sem a fellépésekre. Amellett, hogy ezek az emberek a létfenntartáshoz szükséges bevételeiktől estek el, a közönséggel való közvetlen kapcsolattól, az előadás lényegétől és az együttes alkotás lehetőségétől is meg lettek fosztva. Ezek a tényezők pedig, a muzsikálás mellett, elengedhetetlenek egy zenész mentális egészségének fenntartásához” – emeli ki az ötletgazda, Lombos Pál, a Heureka Music Agency alapítója és vezetője.

Ezt a hiányt igyekszik enyhíteni az oldal, miközben a művészek zene iránti elkötelezettségéről is tanúbizonyságot tesz. Másik fontos funkciója egyfajta gyűjtőhely, közösségi platform létrehozása, ahol a műfajokban alkotó művészek és a műfajok iránt érdeklődő közönség megtalálja, megismerheti egymást. Emellett egy meglévő igényre is igyekszik reflektálni: Magyarországon a népzenei, cigányzenei és jazz produkciók élő sugárzása minimális, annak ellenére, hogy érdeklődés lenne rá.

Az indulást követően az oldalon minden este 18 órától lehet az élő produkciókat követni, melyeket a zenészek saját otthonukból sugároznak. Specifikusan a magyar népzene, cigányzene, jazz és tánczene lesz a 45 perces blokkok középpontjában, az ötletgazda szerint ugyanis ezek a műfajok méltatlanul kevéssé reprezentáltak itthon. A jelenlegi helyzetben azonban az online tartalmak segíthetik, hogy minél szélesebb kör megismerhesse a műfajokat és az ezeken a területeken tevékenykedő előadókat.

A közvetítések 2020. április 10-én pénteken indulnak. Az első hétvégén a népzenei formációk között láthatjuk Magyar Borit, a Magyarhang zenekart, cigányzenei fronton ifj. Sárközy Lajos illetve Dani János és családja, valamint Seres Vilmos és zenekara tűnik majd fel, a jazz szcénából pedig Lamm Dávid és a Varga-Egri-Jónás Quartet élő bejelentkezését kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, de koncertet ad a Swing á la Django is. A produkciók kiválasztása jelenleg is folyamatban van, de a következő hetekben Roby Lakatos, Micheller Myrtill, Kozma Orsi, Szirtes Edina Mókus, Oláh Krisztián és Horányi Juli nevével egészen biztosan találkozni fogunk az oldalon.

A tervek szerint a későbbiekben nemcsak videókat láthatunk majd az oldalon, hanem folyamatosan bővülni fog egyéb tartalmakkal is. A platform ezenkívül szeretne bemutatkozási lehetőséget biztosítani tehetséges, de kevésbé ismert alkotóknak is, ezért az ország teljes területéről és a határon túlról is várják minden olyan népzenei, cigányzenei vagy jazz műfajban alkotó művész és formáció jelentkezését, aki otthonról zenei produkciót tud közvetíteni. Jelentkezni a karantenbolszolanota@gmail.com e-mail címre küldött rövid zenei videóval lehet. A műfaji megkötésen kívül más kritérium nincs, de a beérkezett anyagok válogatáson esnek át.

„A jelenlegi helyzet lelkileg is nagyon megterhelő az embereknek, és köztudott, hogy a zene gyógyító hatással bír. Ezzel a kezdeményezéssel igyekszünk elviselhetőbbé, jobbá tenni több millió magyar ember életét, valamint közel hozni egymáshoz az alkotókat, az előadókat és a közönséget” – nyilatkozta a Karanténból szól a nóta kezdeményezés életre hívója.

A Karanténból Szól A Nóta Facebook oldalát ide kattintva érhetitek el.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu