Lajkó Félix & VOLOSI közös albuma elnyerte a lengyel Fonogram-díjat

Kihirdették a legrangosabb lengyel lemezdíj, a lengyel Fonogram-díj elismeréseit, amelynek FOLK kategóriájában Lajkó Félix és a VOLOSI közös albuma első díjat kapott.

A díjazottakat rangos nemzetközi zsűri választotta ki a jelöltek közül, a körülményekre való tekintettel a díjazottak listáját online tették közzé a Polskie Radio oldalán.

A világhírű vajdasági hegedűvirtuóz és a vonós muzsika lengyel fenegyerekeinek közös lemeze 2019 májusában jelent meg a Fonó gondozásában, majd hónapokig szerepelt a legmeghatározóbb európai nemzetközi toplista, a World Music Charts Europe dobogós helyein (2019 augusztus (2.), szeptember (2.), október (5.)). A brit Songlines az év legjobb tíz albuma közé választotta és beszavazta a Top of the World válogatásába is, az elmúlt héten pedig 5 év 50 legjobb lemeze között hozta nemzetközi összesítésben. A régió zenéit szemléző Balkán World Music Charts pedig toplistájának élére szavazta a felvételt, valamint 2019-es összesítésben is a dobogós helyen hozta. A lemezt Magyarországon is Fonogram-díjra jelölték, a hazai kritika is méltatta az albumot, a Lángoló Gitárok az éves Top 11 listába beválogatta.

Horváth László, a lemez producere, a Fonó vezetője a hír hallatán újra bizonyítottnak látja, hogy a Fonó által képviselt zenei irány és minőség révbe ért: „Mindig tudtuk, hogy a hazai alkotók, az új generáció képviselői olyat tudnak letenni az asztalra, melyek már inkább a nemzetközi irányokat is befolyásolják. Példátlan ez az új kortárs zene, amelyet Lajkó és a VOLOSI képvisel – újraértelmezték saját népzenei hagyományukat, újragondolták a közép-európaiságot és a vonós kamarazene határait, a klasszikusok kottalapozgatását pedig egyszerűen jegelték. Szabad és önfeledt zenét hoztak létre - most már csak azt kell tudnunk bizonyítani, elsősorban itthon Magyarországon, hogy ez a követendő példa, ezt kéne játszania a médiának és ezt az irányt érdemes a kultúrpolitikának is szárnyai alá vennie, mert kiállja a kor kihívásait, bírja a kritika és a közönség támogatását is.”

„azt hiszem, ki lehet mondani: ez ma a világ legjobb vonós világzenei produkciója (...) nem a tempót, nem a hangmagasságokat, nem az időt érzékeljük, hanem a zene egy eddig ismeretlen összetevőjét.” (Végső Zoltán, ÉS)

A lengyel Fonogram-díj zsűrijében olyan rangos nemzetközi szakemberek foglalnak helyet, mint Lopa Kothari a BBC Radio 3 képviseletében, Simon Broughton, a Songlines főszerkesztője, Jan Pospieszalski, Jarosław Szubrycht és  Kuba Borysiak a Polish Radio részéről.

A további díjazottak:
2. díjat nyert a Radical Polish Ansambl (Unzipped Fly Records/Bôłt Records)
3. díjat nyert ex aequo: Mehehe "Ciemnienie" (AAUU Records) Jorgos Skolias & Jarosław Bester "Rebetiko Poloniko" (For Tune)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu