Májusban érkezik Danny Boyle sorozata a Sex Pistolsról

Az ikonikus punk zenekar történetét feldolgozó életrajzi szériát a Trainspotting és a Gettómilliomos rendezője jegyzi.

Május 31-én debütál az FX kábelcsatorna Pistol című saját gyártású minisorozata, amely a Sex Pistols felemelkedését, rövid tündöklését, majd gyors bukását hivatott bemutatni. A hat epizódból álló széria az USA-ban kizárólag a Hulu képernyőjén lesz látható, egyéb területeken pedig a hamarosan hozzánk is megérkező Disney + kínálatában lesz elérhető.

Sid Vicious és Nancy Spungen / Forrás: Watal Asanuma/Shinko Music/Getty Images


A várva várt sorozat minden idők egyik legbotrányosabb és legnagyobb hatású punk rock zenekarának történetét meséli el, a hat részes miniszéria rendezője pedig az az Oscar-díjas Danny Boyle, aki egyebek közt olyan mozikkal tette már le a névjegyét az elmúlt évtizedek során, mint a Trainspotting, a Gettómilliomos, a Steve Jobs vagy a Yesterday.

Louis Partridge, Sid szerepében / Forrás: MWE/GC Images


A Pistol a legendás banda gitárosa, Steve Jones 2017-ben megjelent Lonely Boy: Tales From a Sex Pistol című emlékiratán alapszik, tehát abszolút hiteles alkotásnak ígérkezik, ennek ellenére a csapat énekese, John Lydon alias Johnny Rotten egy „tiszteletlen sz*rnak” nevezte és perrel fenyegetőzve igyekezett megakadályozni, hogy felhasználják benne a zenekar eredeti hangfelvételeit.

Louis Partridge és Emma Appleton a forgatáson / Forrás: MWE/GC Images


A dolgok elébe menve így aztán Jones és Paul Cook dobos ment a bíróságra azért, hogy kikerülhessék Lydont, miután állításuk szerint 1998-ban az énekes egy nagyobb pénzösszegért cserébe lemondott arról, hogy beleszólhasson a dalok felhasználásába, és egy akkor megszületett zenekari megegyezés értelmében a maradék tagok többségi döntéssel jogosultak rendelkezni a csapat életműve felett. Ennek köszönhetően végül ők kerültek ki győztesen a jogi csatározásból, így a májusban érkező alkotásban felcsendülhetnek majd az olyan klasszikusok, mint a God Save the Queen vagy az Anarchy in the UK.


Az FX közleménye szerint:

A punk rock forradalom epicentruma a dühös viharként tomboló Sex Pistols volt, a szóban forgó sorozat középpontjában pedig a banda gitárosa, Steve Jones áll. Az ő vicces, érzelmes és időnként szívszorító utazása kalauzol el bennünket a zenetörténet három legmenőbb és legkaotikusabb évének kaleidoszkópszerű elbeszélésén keresztül. A Pistol egy sztori néhány zajos, munkásosztálybeli, „jövő nélküli” kölyökről, akik velejéig felrázták az unalmas, korrupt rendszert, a kormány lebuktatásával fenyegettek, és közben örökre megváltoztatták a zenét és a kultúrát.”
Johnny Rotten és Steve Jones, a Sex Pistols utolsó koncertjén, 1978 / Forrás: Michael Ochs Archives/Getty Images

 

A sorozat főbb szerepeiben Toby Wallace (Steve Jones), Anson Boon (John Lydon), Christian Lees (Glen Matlock), Louis Partridge (Sid Vicious), Jacob Slater (Paul Cook), Sydney Chandler (Chrissie Hynde), Talulah Riley (Vivienne Westwood), Maisie Williams (Jordan), Emma Appleton (Nancy Spungen) és Thomas Brodie-Sangster (Malcolm McLaren) lesznek láthatóak. A forgatókönyvért Craig Pearce és Frank Cottrell-Boyce felel.


FRISSÍTÉS - Közben a hivatalos trailer is megérkezett, íme:

 

Borítókép: Watal Asanuma/Shinko Music/Getty Images