Megérkezett az „új” ABBA-dal

A harmadik szerzemény is befutott a legendás svéd négyes 40 év kihagyás után megjelenő visszatérő albumáról.

Régi-új dallal jelentkezett minden idők egyik legsikeresebb pop csapata, a svéd ABBA. A "Just a Notion" című szám már a harmadik ízelítő a banda november 5-én boltokba kerülő „Voyage” című vadonatúj nagylemezéről, ami négy évtizednyi szünet után a zenekar első olyan stúdióalbuma lesz, amin ismét friss szerzemények szerepelnek, köztük a korábban piacra dobott „I Still Have Faith in You” és a „Don't Shut Me Down” is.

A most megjelent „Just a Notion” című dal azonban egy kicsit kilóg a sorból, ugyanis a szám eredetileg a banda 1979-ben piacra dobott „Voulez-Vous” című hatodik nagylemezén kapott volna helyet, azonban végül nem került fel az anyagra és egészen mostanáig a fiókban hevert. Legalábbis teljes egészében, ugyanis az igazán keményvonalas rajongók másfél percnyi részletet már hallhattak belőle az 1994-ben kiadott „Thank You for the Music” című díszdobozon szereplő „ABBA Undeleted” című 23 perces medley-be ágyazva.

Most viszont végre elérhetővé vált az első teljes hosszúságú, hivatalos verzió, amelyben az eredeti, 1978 szeptemberében rögzített éneksávok köré egy új zenei alapot készített a banda zongoristája, Benny Andersson, ezzel új köntöst adva az idén 43 esztendős felvételnek. Szerzőtársa, a gitáros Björn Ulveaus elmondta, hogy habár már ő maga sem emlékszik, hogy miért maradt le annak idején a „Voulez-Vous” című korongról az ABBA legjobb hagyományait követő, slágergyanús szerzemény, reméli, hogy a fülbemászó, vidám dal végre mindenkinek kellemes perceket okoz majd a jelenlegi nehéz idők során.


A banda 2022 májusában egy különleges residency showt indít el Londonban, szintén ABBA Voyage néven, melynek keretein belül egy 10 fős, élőben játszó zenekar mellett - a „Just a Notion” rögzítéséhez hasonló megoldást alkalmazva - a régi éneksávok felvételről lesznek hallhatóak, a négy tag hologramjainak „előadásában”.