Egyéb

7. FINA Junior Úszó Világbajnokság

Duna Aréna
2019. augusztus 20. (kedd) 09:30 - 2019. augusztus 25. (vasárnap) 20:30

Helyszín:

Duna Aréna
1000 Budapest, Népfürdő utca 34.

A Junior Úszó Világbajnokságot a FINA (a Nemzetközi Úszószövetség) elsőként 2006-ban, Rio de Janeiro-ban rendezte meg. Ezt követően a második és harmadik junior Világbajnokság maradt a dél-amerikai kontinensen, majd Dubai lett a következő versenyhelyszín. Utána Szingapúr következett, majd legutóbb, 2017-ben Indianapolisban 91 ország és rekordot jelentő 700 úszó mérte össze tudását a legjobb juniorkorú (lányoknál 17, fiúknál max. 18 éves) versenyzők részvételével. Habár ezt a versenysorozatot azért hívták életre, hogy felfedezzék a jövő nagy bajnokait, előfordult már olyan is, hogy fiatalon Olimpiai bajnoki címet szerzett úszók, így pl. a litván Ruta Meilutyte vagy a kanadai Penny Oleksiak "tértek vissza" ezen korcsoportos versenyhez 2017-ben.
A fokozatosság elve alapján először a juniorok, majd a felnőttek között jönnek a sikerek, mint pl. az ausztrál Mack Horton vagy Kyle Chambers, ill. a japán Rikako Ikee esetében, bízunk benne, hogy az első magyar egyéni junior világbajnokok, így Késely Ajnára és Milák Kristófra is hasonló út vár majd, akik egyébiránt már a felnőttek között is Európa-bajnoknak mondhatják magukat, ráadásul Kristóf már felnőtt VB ezüsttel is büszkélkedhet!
A 7. FINA Junior Úszó Világbajnokság ezúttal Budapestre látogat, ahol újabb történelmi csúcsok és rekordok vannak kilátásban, különös tekintettel úgy, hogy ez lesz az első Európában megrendezett junior VB!