A nyolcvanas évek elején, szinte azonos pillanatban lépett színre a magyarországi táncéletben néhány olyan fiatal, tizen- és huszonéves előadóművész, aki nem találta a saját helyét a korabeli, meglehetősen zárt és merev határok között működő színházi struktúrában. Ezek a pályakezdő művészek szinte mindannyian a tánc peremvidékéről érkeztek, egymás művészi törekvéseiről, gondolkodásáról nem vagy alig tudtak, tudhattak valamit, hiszen akkori (és későbbi) pályájuk hol párhuzamosan, hol egymást keresztezve zajlott. Mégis, a mából visszanézve úgy tekintünk rájuk, mint a magyar kortárs tánc első, s máig nem csupán aktív, hanem meghatározó generációjára.
Az Egyszer volt… sorozat első részében a nyolcvanas évek egyszerre korlátozásokkal és szabadsággal teli korszakát, az európai táncirányzatoktól elzárt hazai közeget megrengető művészi impulzusokat, valamint azokat az alkotóműhelyeket idézi fel Fuchs Lívia tánctörténész előadása, amelyekben – párhuzamosan az európai táncrobbanással – elindult nálunk is a tánc radikális újragondolása.