Egyéb

Egészségesen és boldogan élni! – Prof. Dr. Bagdy Emőke előadása

Elmarad
Dr. Bagdy Emőke előadó
Madách Imre Művelődési Központ
2020. március 21. (szombat) 19:00 - 21:00
Ár: 1700 Ft

Helyszín:

Madách Imre Művelődési Központ
2600 Vác, Dr. Csányi László körút 63.

Prof. Dr. Bagdy Emőke így fogalmazta meg előadásának rövid tartalmát: az egészség szóban benne van az „egész”-lényünk harmonikus teljessége, és nem szorítkozik a testi, fizikai egészségre, amit az orvosi közelítésben tapasztalunk. Az egészség fogalmának történeti változása során először a betegség hiányaként értelmezték, aztán a testi-lelki kapcsolat szerint (”pszichoszomatikusan”), ehhez kapcsolódott a szociális, azaz társas kapcsolati szint, hiszen az ember kapcsolatokban él, ezek betegítik meg és ezek hathatnak gyógyítóan. Ha felleltük az életünk értelmét, kiért és miért érdemes élnünk és dolgoznunk, kit-mit szeretünk, és kinek vagyunk fontosak az életben, akkor a teljes egészség állapotára vagyunk esélyesek. Ma már az egészséget az életminőség (megelégedettség és boldogság) szempontjából vizsgáljuk. Ezért az előadás foglalkozik azokkal a tényezőkkel, amelyek a pozitív életminőséget lehetővé teszik. Mindezt a munka és a magánélet, család egyensúlya szempontjából világítja meg. A kutatási eredmények és tapasztalatok alapján megfogalmazhatjuk: mit kell azért tennünk, hogy egészségesen és boldogan, azaz pozitív életminőségben élhessünk.


A belépőjegy ára elővételben: 1700 Ft, az előadás napján: 2000 Ft