A haza sokrétű fogalom. Gyakran dicsfénybe vonják, felstilizálják, a legkülönfélébb értelemben használják vagy visszaélnek vele. A legtöbb ember azt a helyet nevezi hazának, ahol úgy érzi, biztonságban van, odatartozik és elfogadják. Mások számára a haza csak egy földrajzi helymeghatározás. És gyakran gyűjtőfogalomként használják bizonyos kulturális értékek és hagyományok összességére.

A 20. és 21. század nagy témái és áramlatai – múltfeldolgozás, globalizáció, migráció és a társadalom polarizálódása – szükségképpen a hazafogalom változását eredményezik. Nem csoda, ha a képzőművészetben, az irodalomban és a filmművészetben megint új szemmel néznek a hazára mint olyanra.

A programban négy olyan fontos, friss német film szerepel, amelyek új megvilágításba helyezik a haza fogalmát.

Két női rendező és két férfi rendező, két dokumentumfilm és két játékfilm. A dokumentumfilmekből (Mindörökké Walchensee, A haza időből álló tér) megtudhatjuk, hogy a saját családtörténettel való szembenézés milyen nagy mértékben befolyásolja a hazához való viszonyt. A két játékfilmben az utazás motívuma szolgál arra – legyen szó egy távoli sivatagba vagy az álom révén a tudatalattiba tett utazásról –, hogy kiderüljön, van-e haza, ahová eljuthat az ember.