Egyéb

Játék a hanggal, játék a térrel

Elmarad
Klebelsberg Kultúrkúria
2020. november 29. (vasárnap) 16:00
Ár: 800 Ft

Helyszín:

Klebelsberg Kultúrkúria
1028 Budapest, II. kerület, Templom utca 2-10.

„2-102” interaktív művészeti matiné sorozat családoknak, unoka-nagyszülő pároknak  II.


A kapcsolatteremtést és kreativitást fejlesztő játékos, improvizációra épülő előadás
az önkifejezéshez ad eszközöket, bátorítást, a gyerekek felőli megközelítéssel, de a
család többi tagját is bevonva, Bartha Katalin hegedűművész, hangterapeuta és
Bordás János színművész vezetésével. Azzal, hogy bevonják a családokat az
alkotási folyamatba olyan élményhez juttatják őket, ami nem csak az ismeretek
könnyebb befogadását segíti, hanem fejleszti kreativitásukat is, egyben hazavihető
mintát is adnak, hiszen otthon a saját környezetükben is folytathatják az ilyen jellegű közös játékot.
A program alapja a zene, ami mellett a mozgás kap kiemelt szerepet. Egyszerű
instrukciók alapján kísérletezhetnek beszéd nélküli kommunikációval,
kapcsolatteremtéssel. Önkifejezésük nagy része a nem verbális csatornán történik, mozgásunkkal, arckifejezésünkkel sokszor többet mondunk el, mint szavakkal. Az
érzések kifejezésének a módjaihoz adunk segítséget és bátorítást, a hangok a
térhasználat és a mozgás eszközeivel.