Egyéb

Mesevilág, csodavilág – A boldogság megélése

Online nézhető ONLINE
2021. május 12. (szerda) 17:00
Ingyenes

Online műhely pedagógusoknak. 


A Mesevilág, csodavilág c. sorozat harmadik, záró részében is hiánypótló, sok pedagógus munkáját megkönnyítő, ráadásul kifejezetten örömteli téma kerül középpontba, ami nem más, mint maga a csupa nagybetűs BOLDOGSÁG. A magas színvonalú, komplex pedagógusképzés a Tekergő Meseösvény Egyesület közreműködésével valósul meg.
Mit jelent a nyugalom, a béke, az öröm, az elégedettség, a szeretet megélése gyerekként? Honnan tudjuk, hogy boldogok vagyunk, vagy hogy a társaink boldogok? Hogyan éli meg a gyerek a boldogságot? Melyek mindennapjainak boldogságforrásai? Hogyan nevel boldoggá a népmese? Az interaktív műhelyben ezekre az izgalmas kérdésekre keressük közösen a választ Szabó Enikővel, a módszer kidolgozójával. A pedagógusok frappáns, játékos ötletek mellett olyan hasznos módszereket és eljárásokat sajátíthatnak el, amiket az osztályukban, óvodai csoportjukban hatékonyan, könnyedén alkalmazhatnak.
Szeretettel várják az óvódapedagógusokat, tanítókat, tanárokat, közösségszervezőket, sőt az érdeklődő szülőket, nagyszülőket is a képzésre.
Foglalkozásvezető: Szabó Enikő, Tekergő mesemondó, pedagógus, pszichológus, pszichodráma asszisztens
Moderátor: Zámborszky Eszter, Tekergő mesemondó, mesepedagógus