Egyéb

Mi ez a cirkusz? Másképp! - Pillants be a Recirquel világába! (Film + Színház - gyerekeknek)

Helyszín:


1097 Budapest, IX. kerület Komor Marcell utca 1

A Cirkusz az Éjszakában című előadás erre az alkalomra összeválogatott jelenetei, valamint a Mi ez a cirkusz? című filmből a legszemélyesebb pillanatok lesznek láthatók, hogy a nézőket a Recirquel világába kalauzolják.
Négy évvel ezelőtt a Cirkusz az Éjszakában premierjével, a Müpa Fesztivál Színházában kezdődött a csapat sikersorozata. Ez az első találkozás az álmokról mesélt a nézőnek: az emberiség ősidők óta áhított vágyának beteljesítése, a repülés tudományának elsajátítása ihlette. Azóta valóra válni látszik egy másik álom, hiszen négy újabb produkció és megannyi hazai fellépés mellett a Vági Bence vezette társulat mára a nemzetközi kulturális színtér állandó vendége.
Halász Glória és Tiszeker Dániel filmje az első magyar újcirkusz-társulat nem mindennapi életébe enged bepillantást. A rendezőpáros éveken át követte a csapat hétköznapjait, lencsevégre kapva a próbaterem küzdelmes óráit és a siker felemelő pillanatait egyaránt. A hazai mozikban 2017-ben bemutatott, több mint három éven át forgatott film úgy mutatja meg a levegő ifjú hőseit, ahogyan egyébként sosem láthatjuk őket. Megtudhatjuk, hogy a közönséget ámulatba ejtő artisták a hétköznapokban valójában ugyanolyanok, mint mi: félelmeik vannak, fájdalmak gyötrik őket és szeretnek álmodni - például egy saját, mesebeli cirkuszról.

Mi ez a cirkusz
Halász Glória - rendező
Tiszeker Dániel - társrendező
Pataki Ádám - operatőr
Osváth Gábor - producer
Mészáros Attila - vágó
Nagy Viktória - látvány
Sárik Péter - zene

Cirkusz az Éjszakában
Vági Bence - író, koreográfus, rendező
Sárik Péter - zeneszerző, zenei rendező
Terjék (Fiddler) Gábor - zeneszerző, elektronikus hangszerelő
Csanádi Judit - díszlet
Kasza Emese - jelmez
Pető József - világításterv
Zöldi Gergely, Böhm György - dramaturg
Pócsik Henrietta - rendezőasszisztens
Klimó Péter - díszlettervező-asszisztens
Marton Ádám - fodrász és parókakészítő
Erdei Ildikó Virág - fejdísz
Ipacs Szilvia - sminkterv
Czigány Judit / Siménfalvy Ágota - narrátor
Bubenyák Zoltán / Elek Norbert - zongora
Biritz Ákos, Farkas László, Herczeg Richárd, Illés Renátó, Lakatos Leonetta, Pintér Áron, Veress Zsanett, Wittmann Csilla, Zsíros Gábor - artisták

Jegyárak: 500 Ft
Parkoló Parádé
2018. május 25. Parkoló Parádé

A TotalCar rendezvénye vasárnap!