„1812 decemberében egy fiatalember főhadnagyi egyenruhában érkezett a Kaukázusba. Kijelentette, hogy a rendőrminiszter hadsegédje. Kifogástalan modora, nagyvilági stílusa révén bejáratos lett a legelőkelőbb házakba, támogatását kérték Pétervárott, és kártyázni is leültek vele (mindig ő nyert). Tízezer rubelt felvett hivatalos ügyei intézésére. 1813 februárjáig tündökölt, kártyázás közben tartóztatták le, partnere, a kormányzóhelyettes megkérte a csendőröket, várják meg a parti végét. Az ügyet aztán a minisztertanács is megvitatta, a fiatalember sorsáról nincsenek további adatok…
Ez a história Gogollal is megtörtént, tőle is megijedtek, mert az útlevelében szereplő professzor-adjunktus szó nyomán csaknem a cár segédtisztjének nézték.”
Az említett esetek nyomán készült, a végtelenül korrupt cári közigazgatás gyáva és hazug hivatalnokait kíméletlenül pellengérre állító, vitriolos szatíra a megírása óta eltelt száznyolcvan év alatt szinte az egész világra kiterjedően igazolta társadalombírálatának sajnálatos érvényességét.
