Fesztivál

EcoPunk Találkozó Fesztivál

Terény
2019. augusztus 15. (csütörtök) - 2019. augusztus 18. (vasárnap) 23:55

Helyszín:

Terény
2696 Terény,

Az EcoPunk Találkozón a megszokott kereteket elhagyva, a szabadban gyűjthetjük be a hétköznapok ökológiájával kapcsolatos legfrissebb, minőségi ismeretanyagot, amelyhez eddig vagy egyáltalán nem vagy csak négy fal között, neon fényben fértünk hozzá. A szabadtéri kötetlen “konferencián” egyszerre több színpadon tartanak interaktív előadásokat, vitákat, workshopokat a legismertebb hazai és nemzetközi előadók, valamint olyan gyakorlati megvalósítók, akik a saját témájuk kiemelkedő szakemberei, ugyanakkor nyilvános előadás keretében még soha nem osztották meg tapasztalataikat.


A rendezvény célja, hogy széles tömegek számára tegyük elérhetővé és vonzóvá, a saját ökológiai lábnyomuk csökkentését. Ezért bárki, aki ellátogat a Találkozóra, tartson bárhol a szemléletváltásban és éljen bármilyen életet, biztosan kell, hogy találjon olyan megoldásokat, amelyeket hazatérve, a hétköznapi életébe be tud integrálni.


Ezt úgy érjük el, hogy egy fedél alá hozzuk a főbb témakörök ismert szakértőit. Gyakorlati tanácsokat, megoldásokat, praktikákat gyűjtünk egy térbe, és átjárhatóvá tesszük a különböző témákat. Kísérleteket végzünk, kételkedünk, válaszokat keresünk.


Ami a Föld nevű bolygón való fizikai létezésünkhöz szükséges, arra mutatunk fenntartható alternatívát.