Fesztivál

Hacktivity IT-biztonsági Fesztivál

Helyszín:

Budapest

Információ:

2017-ben tizennegyedik alkalommal kerül megrendezésre a HACKTIVITY konferencia, amely hagyományosan az információbiztonsági szakma hivatalos és alternatív képviselőit hozza össze a terület iránt érdeklődőkkel, kötetlen, de mégis ismeretterjesztő és néha mélyen technikai formában.

Az Egyesült Államokban és Európa egyes országaiban már évek óta rendeznek olyan számítástechnikai biztonsági konferenciákat, ahol nem csak a cégvezetők, hanem elsősorban az informatikához értő, elhivatott, a mindennapjaikban e területen szorgoskodó szakemberek és a felsőoktatásban, informatikai képzésben részesülő tanulók jönnek el szakmai tájékozódás céljából. Tény, hogy egy-egy ilyen rendezvény olyan fórumot kínál a felhasználók által érzékelt informatikai biztonsági, jogi, szociológiai problémák ismertetésére, amelyet más konferenciák nem mindig tudnak megoldani, éppen ezért ezek a rendezvények minden országban egyedinek számítanak a többi hasonló témájú konferencia között.

Az idei Hacktivity-re 13 különböző országból érkezik majd több mint 30 nemzetközileg elismert szaktekintély, hogy olyan aktuális IT-biztonsági problémákról értekezzenek, mint például a ransomware-ek, 0day exploit-ok védelme vagy a drón hekkelés. Továbbá lesz egy izgalmas kerekasztal beszélgetés is, ami a nemrégiben kipattant BKK-botrányhoz hasonló esetek lehetséges megoldásait vetíti előre, érintve a probléma jogi, technikai és kommunikációs aspektusát is.

Az előadások mellett az érdeklődők 40 perces "gyorstalpaló" workshopokon is részt vehetnek, ahol négy különböző témába lehet betekintést nyerni, de a szervezők gondoltak azokra is, akik komoly IT-biztonsági továbbképzésen szeretnének részt venni. Az idei évben első alkalommal lehet jelentkezni átfogó, három napos tréningekre, amelyek október 17 és 19 között, közvetlenül a konferencia előtti napokban zajlanak majd. Az induló képzésekről, workshopokról és az előadásokról a rendezvény honlapja nyújt bővebb tájékoztatást.

A Hacktivity nem csak a magas színvonalú előadások miatt jelentős esemény az IT-biztonság iránt érdeklődők számára, hanem azért is, mert a rendezvényen évről évre képviselteti magát a szakma krémje, ez pedig remek lehetőséget biztosít a jelenlévőknek kapcsolatépítésre, eszmecserére, de akár álláskeresésre is. Természetesen nem maradhat el a buli sem, így az első nap estéjén az előadások után kikapcsolódhatnak a résztvevők a legjobb zenékre.

Helyszín: MOM Kulturális Központ (Budapest 12., Csörsz u. 18.)

Vélemény: