Fesztivál

MINI Textúra 2018

Helyszín:


1014 Budapest, I. kerület Szent György tér 2.

A tavalyi sikerre való tekintettel idén is jelentkezik a Mini Textúra, a gyerekeknek szóló összművészeti produkció a Magyar Nemzeti Galériában.


Az intézmény először tavaly indította útjára, hiánypótló jelleggel és hagyományteremtő szándékkal a felnőtteknek szóló Textúra összművészeti előadássorozat - ahol képzőművészet, kortárs szépirodalom és színház találkozik – gyerekverzióját Mini Textúra címmel. A Budapest Bábszínházzal, valamint a Pozsonyi Pagony kiadóval közösen létrehozott produkció iránti nagy érdeklődés és siker nyomán 2018 tavaszán érkezik a folytatás.


Az elsősorban a 7-12 éves kisiskolás korosztálynak és szüleiknek szóló előadás idén új és nagyobb helyszínen - a Magyar Nemzeti Galéria A. épületének időszaki kiállítóterében -, és a tavalyi négy helyett öt jelenettel várja a nézőket. Az alapkoncepció változatlan: öt népszerű kortárs meseíró írt egy-egy rövid történet, amelyet a Galéria gyűjteményében található műtárgy inspirált.


A Pagony-szerzők szövegei tökéletes összhangot alkotnak a gyerekek számára nehezebben befogadható képzőművészeti alkotásokkal. A jelenetek a Budapest Bábszínház művészeinek előadásában elevenednek meg. A rendezők idén olyan színészek, akik a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, Meczner János bábszínész osztályaiban végeztek. Az általuk rendezett öt jelenet egyidőben zajlik, az előadások végeztével a gyerekközönség egy játékos térkép alapján vonul át egyik helyszínről a másikra. Az előadás csak az első része a programnak: utána a kapott térkép segítségével a gyerekeknek és szüleiknek meg kell találniuk a múzeum kiállítótermeiben barangolva a történeteket inspiráló eredeti műtárgyakat, és válaszolniuk néhány egyszerű kérdésre.


A Mini Textúra célja, hogy a bábszínházi formanyelv segítségével az öt mesében feltárja a festményekben rejlő történeteket, a gyerekekkel megszerettesse a képzőművészeti alkotásokat, utat mutatva azok értelmezéséhez, egyúttal megkedveltesse velük a múzeumba járást is.


2018-ban négy vasárnap, összesen 8 előadás várja a gyerekeket délelőtti illetve délutáni időpontban. Az előadás teljes hossza kb. 80 perc, az azt követő szabadon választható programrész kb. 40-60 percig tart.


Az előadások dátumai:
2018. március 25. vasárnap (11.00/15.00)
2018. április 8. vasárnap (11.00/15.00)
2018. április 15. vasárnap (11.00/15.00)
2018. április 22. vasárnap (11.00/15.00)


Javasolt korosztály: 7-12 év


Belépő (érvényes az előadásokra, múzeumpedagógiai foglalkozásra és a teljes állandó kiállításra): 1900 Ft


Művek, alkotók:


Gimesi Dóra: Vitéz László és a képtelen képrablás
Műalkotás: Ferenczy Károly - Plakátumok előtt, 1891

Rendező: Ács Norbert
Játssza: Tatai Zsolt

Harcos Bálint: A kis lovag és a sárkány
Műalkotás: Korniss Dezső - Sárkányos, 1947

Rendező: Bercsényi Péter
Játsszák: Semjén Nóra, Márkus Sándor

Kolozsi Angéla: A modell
Műalkotás: Szinyei Merse Pál - Léghajó, 1878

Rendező: Jankovics Péter
Játssza: Kemény István

Szabó Borbála: Szerenád
Műalkotás: Csontváry Kosztka Tivadar - Sétakocsizás Újholdnál Athénban, 1904

Rendező: Fodor Annamária
Játssza: Mórocz Adrienn

Vadadi Adrienn: Körforgás
Műalkotás: Bernáth Aurél - Reggel (Ablak) 1927 

Rendező: Andruskó Marcella
Játsszák: Pallai Mara, Barna Zsombor

Budapest Bár a MÜPÁban
Budapest Bár a MÜPÁban

2018. október 22., 20:00, MÜPA

Jegyvásárlás