Fesztivál

OPEN Fesztivál

Helyszín:


Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az OPEN Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál. Pontosabban OPEN Nemzetközi Közösségi és Részvételi Színházi Fesztivál. Azaz idén kiegészült az elnevezés a részvételi színház fogalmával, ugyanis november 13-18. között a MU Színházban a részvételen lesz a hangsúly. Mindegyik előadás a részvételiségre épít, a néző aktivitására, azaz jelenlétére.

A közel egy hetes eseménysorozat olyan produkciókat ígér az érdeklődőknek, amelyek egyediek, különlegesek és hiánypótlóak a magyar színházi kínálatban. Olyan alkotókat, hazai és nemzetközi művészeket vonultat fel, akik fontosnak érzik, hogy ne a hagyományos színházi keretekben és formákban gondolkozzanak, akik a színházat a cselekvés, a részvétel fórumaként is értelmezik.

A részvételen, a közös játékon, a közös gondolkozáson lesz a hangsúly. Pontosabban ezek lehetőségén, azaz a fesztivál előadásain mindenki a saját kedve és temperamentuma szerint vehet részt. Idén ismét adott a lehetőség, hogy az események alatt a részvétel által a közönség közösségé formálódjon.

Mindegyik előadás a nézőre kíváncsi. Az éppen és akkor, itt és most jelenlévő érdeklődőkre. Rátok, Rád, Önre, Önökre, Mindenkire. Közös játékra invitálnak.
Nyitott vagy rá?


November 13., hétfő:

18:00 - Megnyitó - Kávézó
A fesztivált megnyitja Boross Martin rendező, a STEREO Akt színházi alkotócsoport vezetője. Számos új-dramaturgiát és innovatív technológiát alkalmazó; részvételi, közösségi és társadalmi párbeszédet kezdeményező hazai, és nemzetközi produkció létrehozója.


19:00, 20:30 - Somló Dávid: Mandala - Színházterem

November 14., kedd:

19:00 - Kelemen Kristóf-Pálinkás Bence György: Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás - Színházterem
Egy olyan részvételi színházi előadásba kalauzoljuk a nézőket, melyben próbára tehetik tudásukat a magyar nemzeti értékekkel kapcsolatban ügyességi és kvízfeladatok révén. A Hungarikum Ügynökség 2017-ben is megrendezi háromfordulós, Hungarikum-ismereti vetélkedőjét, amelynek nem kisebb a tétje, mint hogy ki nyeri el a Hungarikum Ügynökség Lovagkeresztje elismerést.


November 15., szerda:

19:00 - Káva Kulturális Műhely: Peer Gynt - Színházterem

November 16-17., csütörtök-péntek:

19:00 - Vadas-Tóth-Gryllus: Sleeping Beauty Project - Színházterem

November 18., szombat:

15:00 - KB35 Inárcs: Kimondva-kimondatlanul - Kávézó

19:00 - Y to C - Yaniv Cohen (Il/NO): You Look Like You - Színházterem


Helyszín: MU Színház






Linkek: