Fesztivál

Sörgasztronómiai Hét

Helyszín:

Debrecen , Nagykanizsa , Sopron , Budapest

Információ:

A tavalyi nagy siker után ismét a Sörgasztronómiai Héten kóstolhatnak különleges sör-étel párosításokat a felejthetetlen kulináris élményekre vágyó született gourmet-k és a hétköznapi gasztrokalandorok. Ráadásul már nemcsak a fővárosban, hiszen október 9. és 15. között országosan összesen 14 étteremben ízlelheti meg bárki a különös gonddal összeállított menüket. Kiderül, mihez illik igazán egy könnyű láger, egy finom búzasör vagy éppen mi után csúszik legjobban egy testesebb barna. A kezdeményezéshez idén kézműves söröket forgalmazó éttermek is csatlakoztak.

Az utóbbi évek gasztroforradalma a hazai sörfogyasztásra is komoly hatást gyakorolt. A Magyar Sörgyártók Szövetsége által életre hívott Sör mi több rendezvénysorozat egyik kiemelt célja, hogy itthon is népszerűsítse a sörkultúrát és a hozzá kapcsolódó kulináris élvezeteket. A tavalyi sikerek után, idén is a Sörgasztronómia Héten kóstolhatunk különleges sör-étel párosításokat. Ráadásul országosra bővült a résztvevői lista: három vidéki étterem is részt vesz a programban, így összesen 14 vendéglátóhely kínálja majd egy héten keresztül a saját stílusának megfelelő sörös menüket. Legalább két helyen közülük kiváló hazai kézműves söröket is kortyolhatnak a finomabbnál finomabb ételek mellé.

"Izgalommal vágunk bele a II. Sörgasztronómia Hétbe, és örülünk, hogy idén még több étterem csatlakozott a kezdeményezéshez. Igen színes lesz most a paletta, nagyon sokféle fogást és ennek megfelelően izgalmas ízvilágú söröket kóstolhatnak majd a vendégek. Célunk, hogy évről évre bővítsük a résztvevő vendéglátóhelyek körét és egy országos eseményt hozzunk létre" - mondta el Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

A Sörgasztronómiai Héten résztvevő budapesti éttermek:

Atlantis Billiárd
Budapest, Hegedűs Gyula u. 2, 1137

Bestia
Budapest, Szent István tér 9, 1051

Borssó Bisztró
Budapest, Királyi Pál u. 14, 1053

Cactus Juice
Budapest, Jókai tér 5, 1061

Caledonia
Budapest, Mozsár u. 9, 1066

Castro Bistro
Budapest, Madách Imre tér 3, 1075

Good Bar Good Burger
Budapest, Kecskeméti u. 6, 1053

Meat Boutique
Budapest, Lánchíd u. 7, 1013

Old Street Café
Budapest, Váci u. 86, 1056

Pointer Pub
Budapest, Váci u. 33, 1052

Seasons Bistro
Budapest, Liszt Ferenc tér 7, 1061


A Sörgasztronómiai Héten résztvevő vidéki éttermek:

Calico Jack Pub
Debrecen, Bem tér 15, 4026

Papa Joe?s Saloon & Steakhouse
Sopron, Várkerület 108, 9400

Robinson Pub & Pizzéria
Nagykanizsa, Deák tér 10, 8800

Vélemény: