Fesztivál

SZIN 50 - Szegedi Ifjúsági Napok

Helyszín:


Abban az évben, amikor a Broadwayn bemutatták a hippi ellenkultúra emblematikus musicalét, a Hairt, Magyarországon is megmozdult valami. 1968-at írtunk, amikor Szegeden először gyűltek össze az ország minden részéről érkező fiatalok, hogy együtt hallgassák a kor ismert zenekarait, a támogatottak és tűrtek mellett - fura módon cenzúrázás nélkül – a tiltottakat is. 1968-ban Szegeden elindult a hazai fesztiváltörténelem…


A Szegedi Ifjúsági Napok tehát idén ünnepel és az 50 éves jubileumi fesztiválra újabb neveket jelentettek be, ezúttal már a nemzetközi porondról is. Érkezik a Napfény Városába a szupertehetséges énekes-dalszerző Jess Glynne, aki mögött - fiatal kora ellenére - figyelemreméltó karrier áll: 2014 óta szinte minden megmozdulása a brit slágerlisták élén landol, legyen az Grammy-díjas vendégszereplés a Clean Bandit vagy Route 94 mellett, vagy éppen saját dal. Legújabban pedig a Rudimental dalában láthattuk Macklemore-ral és Dan Caplennel. 


Élő koncertet ad a SZIN-en a 28 éves angol DJ, Wilkinson, aki a sikeres bemutatkozó albuma után a brit drum & bass szcéna meghatározó alakjává vált. 2017-ben kiadta új lemezét, a Hypnotic-ot, ami az Egyesült Királyságban hamar listavezető lett a dance listákon.


A jubileumi SZIN első bejelentésében – stílusosan – a szervezők a 2018-ban jubileumot ünneplő előadók és zenekarok nevét hozta napvilágra.


Így a jövő évi SZIN-re is ellátogat az Ákos 50 turné, melyben a kerek születésnapot ünneplő Ákos és zenekara egy tavaszi akusztikus, színházi sorozat után, a nyári fesztiválszezonban egy rockos meneteléssel jut el a nyár utolsó fesztiváljára, a Szegedi Ifjúsági Napokra.


Lovasi András nemrég mutatta be az első 50 évének legjobb dalait az Arénában. Jövőre SZIN 50-en pedig ennek a koncertnek a szegedi fesztiválra szabott változatát hozza majd el Lovasi 50+1 címmel.


A Csík zenekar 1988 óta a magyar népzenei szcéna meghatározó alakja, azaz idén 30 évesek. A SZIN-es fellépésükre meglepetés vendéget is várnak.


Bëlga 1998-ban alakult a Tan Kapuja Buddhista Főiskola három hallgatójából, akik a Tilos Rádió egyik műsorában találtak egymásra és a vicces, (ön)ironikus, szókimondó bëlgás stílusra – olvasható az idén immár 20 éves kultzenekarról, akik szintén a SZIN-en zárják a nyarat.


Mint ahogy a tradicionális ska és a dancehall, reggae, dub stílusjegyeket olykor a magyar népzene és a jazz elemeivel vegyítő, 2018-ban fennállásának 15. évét ünneplő PASO is Szegedre tart augusztus végén.


Az ír punk-rock kocsmazene kiváló hazai reprezentánsa 2008-óta ugráltatja közönségét. A Paddy and The Rats punk patkányai 10. születésnapjukat ülik jövőre és az ünnepi hangulat a SZIN-en is megremegteti a hangfalakat. 

Linkek:

Ajánlók és kritikák: