Fesztivál

SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál

MU Színház
2020. január 16. (csütörtök) 20:00 - 2020. január 18. (szombat) 23:55

Helyszín:

MU Színház
1117 Budapest, XI. kerület Kőrösy József utca 17.

Az Orkesztika Alapítvány szervezésében 


SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivál (21. évad) rövid koreográfiák nyitott és nemzetközi szakmai fóruma. A fesztivál célja, hogy a szárnyaikat bontogató, és már tapasztalt koreográfusok at és táncosokat egyaránt bátorítsa, elősegítse szakmai fejlődésüket, legújabb alkotásaikat megismertesse a nagyközönséggel.


A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2020 januárjában, huszonegyedik alkalommal rendezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivált.
Hagyományaink szerint az idei fesztivált is négy jelölőkör előzte meg  Németországban, Lengyelországban és Magyarországon, a további pályázók pedig videón keresztül adhatták be jelentkezésüket. Azok a résztvevők, akik a jelölőkörökön nyújtott teljesítményük alapján továbbjutottak a versenyprogramba, személyes szakmai visszajelzést kapnak a zsűritől, ezzel segítve önálló alkotói fejlődésüket. A legjobb produkciók a szakmai zsűri döntése és a közönség szavazatai alapján nyerik el a díjakat.


A versenyprogram legjobbjait a SzólóDuó 2020 Gálaesten - 2020. január 18-án láthatja majd a közönség.


A fesztivál ideje alatt a korábbról jól ismert kísérőprogramok is megrendezésre kerülnek. Helyszíneinken az Ork-Kota Platform 2020 keretében egyperces táncfilmek lesznek láthatók.
A kísérőprogramok részét képzik azok a nyitott, szakmai beszélgetések is, melyeken az alkotók visszajelzést kaphatnak a szakma képviselőitől és a közönségtől egyaránt. Délelőttönként az Orkesztika Alapítvány - MOHA- Mozdulatművészek Házában szakmai workshop-ok közül lehet válogatni.

Parno Graszt nagykoncert
2020. február 14., 20:00, MÜPA Parno Graszt nagykoncert

Vendég: Ferenczi György

Jegyvásárlás