Fesztivál

Találkozások tehetségprogram

Bethlen Téri Színház
2019. november 11. (hétfő) 19:00 - 2019. december 12. (csütörtök) 23:55

Helyszín:

Bethlen Téri Színház
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.

2015 tavaszán indította útjára a Bethlen Téri Színház és a Manna a Találkozások tehetségprogramot. Az első pályázat nyomán két produkció valósult meg 2016-ban: Valcz Péter rendezésében a Mary és Max című előadást mutattuk be, azt követően Szilágyi Bálint állította színpadra Peter Handke Az aranjuezi szép napok című művét. A második pályázat eredményeként jött létre az Egy fiú Boszniából Lazici Noémi, majd a Pataki Éva regénye nyomán készült Nőkből is megárt… című darab Cseh Judit rendezésében.


A 2017 tavaszán kiírt pályázat újabb két bemutatót eredményezett: az első nyertes, Vadász Krisztina Viszontlátás című rendezését 2018. január 17-én mutattuk be, április 11-én, a költészet napján pedig egy versszínházi estre került sor Szívlapát címmel Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna rendezésében. A 2019-es év első felében két újabb bemutató készül a tehetségprogram keretében.

Parno Graszt lemezbemutató koncert a Müpában február 14-én!